Keresés
Az imák el tudják hárítani azokat a rémtetteket, amelyeket az atombombák sürgős bevetésére terveznek
keletkezni. Nagyon sok kisebb háború fog kiterjedni. Először sok szárnyra oszlanak, majd egy kisebb számú szárnyba olvadnak. Aztán a nagyobb hadseregek sok nemzetet maguk után vonnak, melyek belekeverednek. Mennyire folynak könnyeim ezen s
Méret:36,3 kB
Több nemzet egyesül, és Isten gyermekeit Egy Szervezet fogja uralni
majd a kereskedelmet, így a globális hatalmakat meg fogja akadályozni a gonosz tervük véghez vitelében. Mindezeken a válságokon át, nektek, hadseregem, imádkoznotok kell Istenhez, az Atyához, hogy megvédjen benneteket ezektől az emberek
Méret:36,3 kB
Segítsetek Nekem felkészíteni a világot Második Eljövetelemre
tiszteljem Szent Akaratodat, és soha ne bántsam vagy ítéljem el azokat, akik visszautasítják Irgalmasságod Kezét. Ámen.” Menjetek most hadseregem, mert megkaptátok azt a fegyverzetet, amelyre szükségetek van az emberiség megtérít
Méret:15,7 kB
Szűz Mária: Amikor úgy tűnik, gyerekek, hogy az idők nehezek és fájdalmasak számotokra, mindig hívjatok Engem
rekek, hogy az idők nehezek és fájdalmasak számotokra, mindig hívjatok Engem 2012.04.22 10:00 Gyermekem, Fiam oly nagyon boldog, mivel szeretett hadserege engedelmeskedik Szent kívánságának, a Keresztes Imahadjárat imáit imádkozván. Ezek
Méret:16,3 kB
Nem milliók, hanem lelkek milliárdjai fognak megtérni
rül kinyilatkoztatásra. Nem milliók, hanem lelkek milliárdjai fognak megtérni. Ez azt jelenti, hogy a sátán hatalma csökkenni fog amint Isten hadserege erővel felemelkedik, hogy legyőzze a vadállatot . Az emberiség hamarosan meg fogja tud
Méret:36,8 kB
A Getszemáni Kert gyötrelmeit újból átélem, és a szenvedés fájdalma megduplázódott Számomra
Méret:38,9 kB
Isten az Atya: Feltárom jövőbeli terveimet az Új Égről és az Új Földről
késő lenne. Isteni beavatkozásom minden gyermekem iránti Szeretetemet bizonyítani fogja. Semmi sem lehetetlen. Semmi sem reménytelen a Sátán hadserege ellen vívott csatámban. Én egy olyan új világot fogok hozni nektek, amelynek minden p
Méret:37,6 kB
A hűség fogadalma Isten, az Atya Isteni Akaratának
Gyermekeinek szintén hűséget kell fogadniuk az Ő Isteni Akaratának. Felkérem Isten minden gyermekét, akik továbbra is menetelni fognak az Ő hadseregében, segítvén Isten valamennyi gyermeke lelkének megmentését, beleértve a megrögzö
Méret:14,2 kB
Soha ne használjatok ki másokat tisztességtelenül az üzleti életben, sem a politikában, vagy bármilyen más élethelyzetben
Méret:37,5 kB
Én olyan vagyok, mint egy készülődő vihar. Hangom olyan, mint egy távoli mennydörgés.
Csak az ima, a sok ima gyengítheti meg hatalmát, és a benneteket markoló szorítását . Most, hogy Szavamat nyomtatják, a Sátán felállítja hadseregét, hogy egy szörnyű csatára készüljön fel. Nektek, mindannyitoknak, kedves követői
Méret:37,3 kB
Tételek: 81 - 90 ból 216