Keresés
Isten az Atya: Ebben az időben az angyalok hierarchiája gyülekezik a Mennyben a Föld négy sarkánál
emmel meg kell ismertetni, különösen azokkal, akik nem ismernek Engem, valamint azokkal, aki elutasítják Létezésemet. Ugyanúgy készítem fel hadseregemet a Mennyben, mint a Földön is. Mi közösen le fogjuk győzni a gonoszságot, amely be
Méret:36,2 kB
Szükségem van a segítségetekre. Éppúgy, amint szükségem volt apostolaimra és tanítványaimra is, amikor a Földön jártam
válaszoljatok hívásomra, de tudnotok kell azt, hogy óvatosaknak kell lennetek abban, ahogyan ezt teszitek. Nekem olyan módon kell felépítenem hadseregemet, hogy ők (a lelkek) személyesen összegyűlhessenek, az egyként való egyesülés é
Méret:35,6 kB
A zsidók ellenségei minden nemzetben összegyűlnek, hogy eltiporják Izraelt
a gyilkosság annyira gyakori lesz, hogy sokan mentesek lesznek a kiszolgáltatottak iránti szánalom minden érzésétől. Ez alatt az idő alatt, hadseregem elszántan fogja folytatni küldetését a lelkek megmentéséért. Semmi sem fogja őket
Méret:38,2 kB
Isten Szeretete olyan, ha egyszer azt megérezte az ember, többé nem tud nélküle élni
odnak eddigi öntelt életükhöz, bármennyire is boldogtalanok voltak. A jövőtől való félelem, az Isten Kezétől való félelem és a Sátán hadseregétől való félelem kínozzák őket. Mégis, bár Üzeneteim időnként félelmet keltene
Méret:35,5 kB
A tizenkét nemzetből álló új Paradicsomban különböző szintek lesznek
ezeket az Ajándékokat. Együtt fogtok élni az egész családotokkal, azokkal, akik a kegyelem állapotában haltak meg, és azokkal, akik maradék hadseregemet fogják alkotni a Földön. Testetek meg lesz tisztítva és újra teremtve a tökélet
Méret:37,1 kB
Ebben az időben, a világban, a Belém vetett hit puszta említése is meghökkentséget okoz
Ez minden Tanítványomra vonatkozik, beleértve azokat is, akik szeretnek Engem, de nem fogadják el ezeket az üzeneteket . Az akadályok, odaadó hadseregem, gyarapodni fognak, melyekkel a küldetés e részében mindnyájan szembesülni fogtok .
Méret:36,1 kB
A Nevemet már nem tisztelik. A Nevem el van átkozva.
ogy ilyen aljas és kegyetlen módon Keresztre feszítsenek. Segíts nekem, hogy felálljak, és igaz Kereszténynek számítsak, egy igaz katonának Hadseregedben, hogy alázatos és töredelmes szívvel emlékezzek az értem hozott Áldozatodra. Fo
Méret:20,5 kB
Nagy Britannia Protestáns nemzete hamarosan áttér az Én Útjaimra
ják. Követőim egyesülni fognak egyházról egyházra Britannia szerte, és Én Szent Karjaimmal átölelem majd őket. Hatalmas erővé válnak Hadseregemben, és egyesülésük terve elkezdődött. Íme, egy különleges ima, a Keresztes Imaha
Méret:15,4 kB
Tételek: 181 - 190 ból 216