Üdvösség Anyja: Isten soha nem engedné meg, hogy az Ő Igéjét megváltoztassák, vagy tévesen értelmezzék, hogy Az megfeleljen az embernek

2014.05.04 16:23

Drága gyermekeim, amikor Isten prófétákat küldött a világba ezek egyszerűen csak hírnökök voltak. Ők azért voltak küldve, hogy átadják az Igazságot – Isten Igéjét.

Az évszázadok során Isten sok gyermeke helytelenül értelmezte a próféták szerepét. Egyesek elkezdték bálványozni a prófétákat, ahelyett, hogy egyszerűen elfogadták volna Isten Szavát, és dicsőítették volna Istent. Ők a prófétákból isteneket csináltak, és az Üzeneteknek, melyeket átadtak a világnak – beleértve Fiam, Jézus Krisztus Üzenetét is – kisebb jelentőséget tulajdonítottak, mint a prófétáknak, akik átadták azokat.

Gyermekek, Isten prófétái, Isten angyalai és a látnokok nem voltak méltók az ilyen bálványozásra. Ők mindannyian egyszerű emberek voltak, akiknek csak kevés ismeretük volt, vagy egyáltalán semmi az Istennel kapcsolatos dolgokról, éppen ezért lettek kiválasztva. Maguk az Üzenetek a fontosak, a hírnökök pedig egyszerűen csak Isten Szavának a szócsövei. A prófétáknak adott isteni Szót soha nem szabad félredobni, s közben a prófétákat egy saját készítésű emelvényre emelni.

Isten Szavát soha nem szabad figyelmen kívül hagyni. Isten Képét soha nem szabad felcserélni a próféták vagy a szentek képével, akik elnyerték az Ő Kegyeit. Kérhetitek a szenteket és a prófétákat, hogy járjanak közben értetek, de soha nem szabad dicsérettel elhalmoznotok őket, melyet egyedül Istennek kell fenntartanotok, minden olyan dolog Teremtőjének, ami a Mennyországhoz tartozik. Ugyanez érvényes napjaitokban is. Nektek elsősorban Istent kell tisztelnetek, és Őt minden elé kell helyeznetek. Ragaszkodnotok kell az Igéhez, amely már kezdetben meg volt határozva, és soha nem szabad eltérnetek attól, mert az soha nem fog megváltozni, és nem is változhat meg soha. Isten Igéje végleges.

Fiam Tanításai ismertté váltak az emberiség számára, amikor Ő a Földön járt. Azok egyszerűen részletesebben megmagyarázták az Igét, de soha nem tértek el az Igazságtól. Napjainkban az ember még mindig ugyanaz, mint akkor volt, amikor Fiam az első alkalommal eljött. Az ember még mindig gyenge, könnyen meginog és továbbra is bűnös maradt, mint egykor volt. Ha bármelyik próféta vagy ember – aki azt állítja, hogy Isten Nevében beszél – azt mondja nektek, hogy az Igét az ember modern igényeihez kell igazítani, akkor nektek nagyon elővigyázatosnak kell lennetek. Ha azt mondják nektek, hogy az Ige valami egészen mást jelent, akkor azt ne fogadjátok el. Az embernek – beleértve azokat is, akik Istent szolgálják – nem áll jogában, hogy megváltoztassa az Igazságot.

Amikor egy ember azt állítja, hogy isteni ihletésben van része, és aztán megváltoztatja az Igét, hogy megfeleljen egy szekuláris világnak, nem szabad bíznotok benne. Isten soha nem fogja megengedni, hogy az Ő Igéjét megváltoztassák, vagy tévesen értelmezzék, hogy Az megfeleljen az embernek. Ne feledjétek: amikor bálványoztok egy prófétát és dicséretekkel halmozzátok el őt, akkor megbántjátok Istent. Ha a Legszentebb Bibliában foglalt tanítás megváltoztatását elfogadjátok, mely változtatások ellentmondanak Isten Igéjének, akkor elvágjátok magatokat az Igazságtól. Ha elfogadjátok a hazugságokat, mintegy eszközt, hogy a saját feltételeiteknek megfelelően szolgáljátok Istent, akkor elszakítjátok magatokat Istentől.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja