Szent Eukarisztiámat továbbra is magatokhoz kell vennetek. Nem szabad a napi Áldozatról elmaradnotok, mivel nem ti lesztek azok, akiket kényszeríteni fognak, hogy ezt a döntést meghozzátok.

2013.02.27 15:30

Drága szeretett leányom, a napi Szentmisék még egy bizonyos ideig folytatódni fognak, és arra buzdítom Követőimet, hogy továbbra is vegyenek részt azokon, mint korábban.

Szent Eukarisztiámat továbbra is magatokhoz kell vennetek. Nem szabad a napi Áldozatról elmaradnotok, mivel nem ti lesztek azok, akiket kényszeríteni fognak, hogy ezt a döntést meghozzátok. Azt fogják bejelenteni, hogy egy másfajta áldozatot fognak bemutatni Istennek, és amikor ez megtörténik, azonnal tudni fogjátok, hogy a Szentmise gyakorlatát a hamis próféta meg fogja szüntetni. A Szentmise helyébe az ’egy-világ’ pogány rituáléja kerül, és ti szeretett Követőim, megáldva a Szentlélek Ajándékával, annak fogjátok azt felismerni, ami az valójában lesz.

Nektek sohasem szabad elhagynotok azt az Egyházat, amelyet Én adtam a világnak, amely az Én Tanításaimon alapszik, valamint Kereszthalálom Áldozatát, amelyet Legszentebb Ajándékként mutatnak be nektek.

Ti, szeretett Követőim, az Én Egyházam vagytok. Szeretett papjaim és a klérus, akik a Szentlélek Ajándékával vannak megáldva, sohasem fognak elhagyni Engem. És benneteket sem hagynak el soha! És így Egyházam élni fog, mivel az sohasem halhat meg. Az Egyház az Én Testem a Földön, éppen ezért azt sohasem lehet megsemmisíteni. De ennek ellenére össze fogják zúzni, gyötörni fogják és eldobják és hagyják meghalni a vadonban. Bár ellenségeim minden kísérletet meg fognak tenni azért, hogy elpusztítsák benne az élet minden utolsó morzsáját, Egyházam ennek ellenére újra fel fog támadni. Nem szabad elfelednetek, hogy Egyházam – bár úgy tűnik, mintha meghalt volna -, sohasem fog meghalni. 

Egyházam a Földön kisebb méretet ölt majd magára – bár nem a saját hibájából - és a maradék hadsereggé válik.

Igaz Helytartóm, akit félredobtak, harcolni fog, hogy Isten gyermekeit a legjobb képessége szerint vezesse. Én, Jézus Krisztus leszek az, aki vezet, felemel és megszabadít majd benneteket a gonoszságtól, amelyet majd rátok kényszerítenek; egy gonoszság, amelynek hirtelen és rettenetes vége lesz mindazok számára, akik az Antikrisztus és az ő szolgái oldalára állnak.

Jézusotok