Összeütközik két üstökös, a vörös égbolton megjelenik Keresztem

2011.06.05 16:30

Szeretett leányom, közel az idő. Most már közel van a Nagyfigyelmeztetés. Nagy szomorúsággal kell mondanom neked, hogy sok lélek nem fogja figyelembe venni ezeket az üzeneteket a Nagyfigyelmeztetésről. Szavaim süket fülekre találnak. Miért nem akarják hallani? Nemcsak Irgalmasságom legnagyobb ajándékát, amikor kegyelmem az egész világra kiárad, adom nekik, hanem megpróbálom őket fel is készíteni erre az eseményre. Sok millió bűnös fog örülni, amikor nagy Irgalmamat megmutatom nekik. Mások pedig nem fognak esélyt kapni arra, hogy idejében megmenthessék magukat, mert a sokktól meghalnak.

Leányom, neked mindent, amit csak megtehetsz meg kell tenned, hogy figyelmeztesd a világot, mert ez a nagy esemény mindenkit meg fog rendíteni. Mielőtt bekövetkezne a Nagyfigyelmeztetés, nagy jelek lesznek láthatóak az égen. A csillagok olyan csattanással fognak összeütközni, hogy összezavarja az embereket, mert az égen végbemenő látványosságot katasztrófának hiszik. Miközben ezek az üstökösök elhaladnak, egy nagy vörös égbolt keletkezik és Keresztem jele szerte a világon, mindenki által látható lesz. Sokan félni fognak. De Én azt mondom nektek: Örüljetek, mert először az életetekben valódi Isteni Jelet fogtok látni, ami egy nagy hír jelképe lesz a bűnösök számára.

Akkor, értékes gyermekeim, nézzetek Keresztemre és tudni fogjátok, hogy Irgalmasságom mindannyiatoknak adatott, mert Irántatok való, mély, ragaszkodó szeretettel, önként haltam meg a kereszten, hogy megmentselek benneteket. Amikor a Nagyfigyelmeztetés alatt, az égen látni fogjátok a keresztet, tudni fogjátok, hogy ez szeretetem jele irántatok.

Imádkozzatok szeretet híveim, hogy testvéreitek is örülhessenek, amikor nekik is megmutatom Létezésem bizonyítékát. Imádkozzatok, hogy szemeimben úgy fogadják ezt el, mint megmentésük lehetőségét, hogy ez az Irgalmasság nagy cselekedete lelkeiket megmenthesse, ha megengedik, hogy segítsek rajtuk.

Látni fogjátok, hogy milyen halálos bűnben meghalni

A Nagyfigyelmeztetés a tisztulás tapasztalata lesz mindenki számára. Lehet, hogy részben ez kellemetlen lesz, különösen azoknak, akik súlyos bűnben élnek, mert először életetekben látni fogjátok, hogy milyen az, amikor Isten világossága eltűnik életetekből. Ezek a lelkek az elhagyatottságot fogják megtapasztalni, azoknak az elhagyatottságát, akik halálos bűnben halnak meg. Ezeknek a szegény lelkeknek, akik meghalnak, túl késő lesz már ahhoz, hogy Istenhez könyörögjenek bűneik bocsánatáért.

Ne feledjétek, hogy az üres lelkek feltöltése nagyon fontos, ezt Én mindenkinek megengedem, mert csak így érthetitek meg, hogy Isten Világossága nélkül megszűnik lelketekben minden érzés. Lelketek és testetek csak üres edények lennének. Még a bűnösök is érzik Isten világosságát, mert Ő minden gyermekében jelen van a Földön. De amikor halálos bűnben haltok meg, akkor ez a világosság már nem létezik.

Készüljetek fel most erre a nagy eseményre. Addig mentsétek meg lelketeket, ameddig csak tudjátok, mert amikor Isten világossága elhagy benneteket, akkor fogjátok felfogni azt az ürességet és kietlenséget, amit a sátán ajánl nektek, és aki tele van félelemmel és terrorral.

Töltsétek fel lelketeket. Örüljetek, mert a Nagyfigyelmeztetés meg fog menteni és közelebb fog hozni benneteket Szent Szívemhez.

Köszöntsétek a Nagyfigyelmeztetést, mert akkor megadatik nektek a bizonyíték arra, hogy van Örök Élet és ti tudjátok, hogy ez milyen fontos.

 

Szerető megváltótok, Jézus Krisztus Az emberiség Királya