Nektek nyitva kell tartanotok a szemeteket minden olyan dologra, ami sérti Istenségemet

2013.03.26 21:17

Drága szeretett leányom, ez az Üzenet az egész világ számára adatik, minden felekezetű Keresztény számára, a zsidó, és minden vallás számára, akik Mindenható Atyámat, a Legmagasságosabb Istent hirdetik.

Ez az Üzenet azok számára is adatik, akik nem hisznek az Atyaistenben vagy Bennem, az Ő egyszülött Fiában. Azok számára is van, akik nem törődnek azzal, hogy milyen élet áll előttük, és akiknek közömbössége azt jelenti, hogy ők nem tudják elfogadni Isten Létezését.

Ezeken az Üzeneteken keresztül figyelmeztetve vagytok jövőbeli életekre és a jólétetekre váró veszélyre, hogy mindnyájatokat el tudjam vinni az Új Paradicsomba, amely számotokra lett teremtve arra az időre, amikor az Ég és Föld eggyé olvad. Ez a Királyság már elkészült, és a Kapui mindnyájatok számára meg fognak nyílni. Ez a gyönyörű Ajándék, ahol ti tökéletes testben, elmében és lélekben fogtok élni, az Egy Mindenható Istentől származik, Aki a világot teremtette.

Földi száműzetésetek ideje csaknem a végéhez ért. Többé már nem fogjátok elviselni a bűn fájdalmát, amely a világ minden részén pusztítást okoz. A gyűlölet, melyet a világban a sátán fertőzése tart életben, nem fog többé létezni. Amikor a gyűlölet számüzetik, a gonosz többé már nem fogja beszennyezni Isten tökéletes Teremtését. Az Ő Bolygója, a Természet Ajándékai, Védelme és Szeretete meg fog újulni, hogy örök életet adjon nektek, ahol a halálnak nincs helye.

A földi élet, mint amilyen ez most, sohasem fog kielégíteni benneteket, amíg a Sátán uralkodik. Uralkodása már véget ért, de azok, akiket megfertőzött, folytatni fogják a bűn terjesztését, beszippantván az ártatlanokat és a kevésbé ártatlanokat a kétségbeesés mélységébe. Ez a fertőzés mindaddig folytatódni fog, míg el nem viszik, és be nem mutatják a lehető legtöbb lelket a fenevadnak, aki majd felfalja őket.

Végre, Én hamarosan eljövök a második alkalommal is – ahogyan az meg volt jövendölve -, hogy elhozzam számotokra a végső üdvösséget, és hogy nektek ajándékozzam a Kulcsot Megígért Királyságomhoz. Királyságom az égből fog leereszkedni a világ szeme láttára, még mielőtt az utolsó harsona megszólalna. Amikor a harsonák felzendülnek, csak azok vétetnek fel (Királyságomba), akik megengedték Nekem, hogy megmentsem őket, és akik Isten Szavához hűségesek maradtak. Ezért nem szabad megengednetek a kevélység (gőg) bűnének, hogy Isten Hívásával szemben elvakítson benneteket ebben az időben. Ezt a Küldetést már a legelső próféciák előkészítették, amelyeket Isten adott az emberiség számára. Legyetek hálásak, hogy Isten Irgalmasságának köszönhetően megkaptátok ezt a Nagy Ajándékot. Soha ne engedjétek meg, hogy a gőg vakká tegyen benneteket Isteni Jelenlétemre, mert pontosan a gőg az, ami Irgalmasságomtól el fog választani benneteket.

Most azért készítelek fel benneteket, hogy az egész emberiséget meg tudjam menteni, és nemcsak a választottakat, akik nagy alázattal szolgálnak Engem. Én mindnyájatokat akarom, függetlenül attól, hogy mit hisztek. Atyám azzal a céllal tervezte meg ezt a Küldetést, hogy megnyissa szíveteket, hogy az Igazságot még időben meg lehessen mutatni nektek, még mielőtt a Nagy Nap bekövetkezne, amikor eljövök majd ítélni. 

A Szentlélek Ajándéka továbbra is kiárad erre a Küldetésre, és eláraszt minden lelket, különösen azokat, akik makacsul hátat fordítanak Nekem. A lelkekért folytatott harc Királyságom és a fenevad által vezetett rettenetes mélység között folyik. Nektek nyitva kell tartanotok a szemeteket minden olyan dologra, ami sérti Istenségemet. Nem számít, hogy honnan erednek ezek a sértések, de sohasem szabad azokat elfogadnotok az Én Szent Nevemben.

Most elérkezett a nagy megtévesztés ideje, és Én arra buzdítalak benneteket, hogy imádkozzatok Istenhez a bölcsességért, hogy megértsétek, mi az, ami valóban Tőlem jön és mi az, ami nem.

Jézusotok