Mire Nagypéntek elérkezik, sok lélek kezdi felismerni, hogy Figyelmeztetésem az emberiség számára elérte a világot

2013.03.09 21:45

Drága szeretett leányom, Mire Nagypéntek elérkezik, sok lélek kezdi felismerni, hogy Figyelmeztetésem az emberiség számára elérte a világot.

Amint tanúi lesznek az utálatnak, ezen Üzeneteim Igazságát is valóban meg fogják érteni.  

Gyűjtsétek össze embereiteket, egyesüljetek az imában, mert egy sötét felhő fogja beborítani a Földet. Az emberiségre büntetések lesznek kiróva, amint elmerül az Isten Szavával szembeni közöny és érzéketlenség mélységébe.

Azok, akik hátat fordítottak Kereszthalálom Ajándékának, amely az emberiség számára adatott, fel lesznek ébresztve és látni fogják, hogy Szemem előtt milyen groteszk (torz) módon jelenik meg a lelkük.

Hamarosan látni fogják, hogy számukra csak egy rövid idő adatott, amelyben bűnbánatot tarthatnak. Mert nagy az Én türelmem, de mélységes a szomorúságom. Olyan elkeseredett a szívük, hogy nemcsak kitérnek Előlem, szeretett Jézusuk elől, de megtagadják maguktól még az Ajándékot is, amelyet szabadon elérhetővé tettem számukra.

Mennyire be lesznek csapva azon saját hamis illúzióikba vetett hitükben, hogy az övék a világ, melyben választásuk szerint élhetnek a nélkül az elővigyázat nélkül, hogy lelassítanák a kielégülésre irányított törekvéseiket. Ezt a világot többé már nem fogják megnyerni, mert ez csak egy átmeneti állapot. Hamarosan egy új állapotban találják magukat, mely – sokak számára – nem az Én Új Paradicsomomban lesz.

Beavatkozásom közel van és Tervem, hogy megmentsem a világot, hamarosan teljes mértékben ismert lesz. A büszkeség a ti legnagyobb ellenségetek és a Sátán legnagyobb hibája. Amikor valaki az Én Nevemben elítéli a másikat, megfeddi azt és a vád ujjával mutogat rá, akkor ők a Sátán bűnének esnek áldozatul.

A büszkeség bűne lesz az emberiség bukása, ami sok lelket vet majd a Pokol tüzére.

Ne essetek áldozatul a gonosz ezen átkának, maradjatok csendben, amikor nem értetek egyet másokkal, akik fennhangon kiáltoznak Ellenem és hazugságok ömlenek a szájukból, még akkor se tegyétek ezt, ha tudjátok, hogy nem az Igazságot mondják. Le kell sütnötök a szemeteket és egyszerűen hirdessétek Szavamat.

Az által védjetek Engem, hogy a világnak csak azt nyilvánítjátok ki, amit azon Tervemről ismertek, hogy lelkeket mentsek. Sohasem szabad érvekkel megvédeni Engem, még akkor sem, amikor azok a lelkek, akik azt hiszik, hogy a Tőlem eredő tudásuk felhatalmazza őket arra, hogy figyelmeztessenek másokat, és választ követeljenek tőletek.

Rövidesen sok esemény a világban az emberiség nagy részét sokkolni fogja. Még a legközömbösebb emberek is, akik az életüket a világi becsvágy vákuumában élik – a lelki dolgokra kevés időt szánva -, kezdenek rájönni arra, hogy nagy változások vannak folyamatban. Ők tudni fogják, hogy ezek a változások meghaladják értelmi képességüket, és ez azt fogja bennük eredményezni, hogy jobban megnyílnak Isten Szavára.

Jézusotok