Minden nap meg kell kérdeznetek magatoktól: „Vajon Isten ma jóváhagyná cselekedeteimet?”
Drága szeretett leányom, meg kell magyaráznom minden egyes embernek, aki jelenleg a Földön él, a nekik adott idő fontosságát. Én sohasem avatkoztam be az ember akaratába, mert ez az emberiségnek adott legnagyobb Ajándékok egyike, és azt sohasem lehet elvenni. A Sátán viszont beleavatkozik az ember szabad akaratába, és kezdettől fogva könyörtelenül azt kereste, hogy rabszolgává tegye az emberi elmét és hogy ellopja a lelkét.
Ezért az embernek adott szabad akarat lesz az, amelyet a gonosz szellemek fel fognak kutatni. De szintén az ember szabad akaratán múlik az is, hogy kinyithassa az ajtót Királyságomhoz. Mert hús-vér vagytok, ezért halandók vagytok, és a rendelkezésetekre álló egyedüli idő, hogy felkészüljetek az örök életre, most van. Ezt sohasem szabad elfelednetek. Nektek minden pillanatban készen kell állnotok, mert ahogyan Atyám életet adott nektek, úgy a nap bármelyik pillanatában el is veheti azt tőletek.
Ha most meghalnátok, méltók lennétek arra, hogy Elém jöjjetek? Tudjátok – e, hogy milyen hibákat és cselekedeteket követtetek el, és hogy milyen gyűlöletet mutattatok felebarátaitok iránt, amelyek fel lesznek fedve Előttem? Annak érdekében, hogy az örök életet meg lehessen adni nektek, tudnotok kell, hogy mi az, amit most tennetek kell, hogy tisztára mossátok magatokat az Én Szememben.
Azoknak, akik elnézik a bűnt és másokat bántanak, másrészt pedig imádkoznak és olyan életet élnek, amelyről azt mondják, hogy azt Nekem szentelték, a következőket mondom: képmutatásotokkal minden órában megbántotok Engem. Minden nap távolabb kerül a lelketek Tőlem. Nektek követnetek kell a Tízparancsolatot, pontosan úgy, ahogyan azt Atyámtól kaptátok, különben nem mondhatjátok, hogy az Enyéim vagytok.
Nagyon sok lélek nem jut a Mennyországba, és sokaknak el kell szenvedniük a megtisztulást, amelyre azért van szükség, hogy méltók lehessenek belépni Királyságomba. De sokkal több lélek vettetik az örök sötétségbe. Haláluk pillanatában a Földön oly kevesen ismerik fel, hogy megbántották Istent. Milyen rémültek és szomorúak ők akkor! Felismerik, hogy a bűnbánat ideje számukra lejárt, és hogy már túl késő van számukra ebben a szakaszban.
Miért nem értitek meg, hogy a halál bármelyik pillanatban bekövetkezhet?
Azt tudnotok kell, hogy amikor megbántjátok Istent, akkor nektek törekednetek kell arra, hogy megváltoztassátok viselkedési módotokat, annak érdekében, hogy békére találjatok. Amikor elkerülitek a bűnt és folyamatosan megpróbáljátok helyre hozni azt a módot, ahogyan másokkal bántok, csak akkor fogtok igazi békére találni. Amikor béke van a lelketekben – ami csak akkor valósulhat meg, ha a bűnt leküzditek és bűnbánatot mutattok gonosz tetteitek miatt -, akkor közelebb kerültök Istenhez.
Minden nap meg kell kérdeznetek magatoktól: Vajon Isten ma jóváhagyná cselekedeteimet? A szívetekben tudni fogjátok a választ.
Jézusotok