Mennydörgés és villámcsapás fog lesújtani az Úr Templomára

2015.01.03 20:20

Drága szeretett leányom, amikor Isten a próféták által átadta a világnak az Igazságot, akkor ez egy Irgalmasság Aktus volt az Ő részéről. Oly sokan elfelejtették Istent, és hamis isteneket imádván – amelyek a Sátán hierarchiájából származnak -, elkezdtek hinni a saját legyőzhetetlenségükben. Ha Isten nem lépne közbe, sok embernek szörnyű büntetést kellene elszenvednie.

Az, amit Isten a kezdetektől fogva elmondott a prófétáknak, bekövetkezett. Az emberiségnek adott figyelmeztetései azt eredményezték, hogy Ő megmentette azokat, akik meghallgatták a figyelmeztetéseket, míg azokat, akik ezt figyelmen kívül hagyták, félre dobta. Mindaz, ami meg volt jövendölve, be fog következni, és azoknak, akik szembeszállnak Istennel – miközben Ő azzal próbálkozik, hogy békét és üdvösséget hozzon gyermekeinek – dacos magatartásukról számot kell majd adniuk. Mivel elferdítették az Igazságot, Isten Igéjét pedig figyelmen kívül hagyták, az emberek továbbra is hátat fognak fordítani Isten Szent Igéjének. A sötétségbe való elmerülésük, a Legmagasságosabb Isten büntetését fogja számukra eredményezni.

Örök Atyámnak Fájdalmat okoz látni azt a mélységet, amelybe az ember belezuhant, mivel csak azokra a dolgokra törekedett, amelyek élvezetet nyújtottak számára. De az a nap, amikor a Szentáldozat megszűnik, és elérkezik az óra, amikor a csalók megszentségtelenítik Oltáromat, az utolsó tüske lesz, amellyel átszúrják az Oldalamat. Egy meghatározott időpontban Mennydörgés és villámcsapás fog lesújtani az Úr Templomára, és az össze fog omlani. Jaj annak az embernek, aki részt vesz ebben a szentségtörésben, mert nem fog több haladékot kapni, és mint egy kő, úgy fog belezuhanni a mélységbe. Senki sem fogja védelmébe venni azt az embert, aki meg fogja szentségteleníteni Oltáromat, mert ha egyszer Isten Keze, mint egy nagy fejsze, lesújt, meg fogják érteni az Igazságot.

Jóllehet sokan elhagyták Istent, de a legtöbben mégis hívni fogják Őt, hogy vigaszt keressenek Karjai között.De lesz egy belső mag – a fenevad bandája – kiknek külső megjelenése elpalástolja a bennük rejlő gonoszságot, akik biztatni, csábítani, és magukhoz fogják vonzani a megkeményedett szívűek lelkét, mely tökéletes csapattá tette őket Testem megszentségtelenítésének összeesküvésében.Ez az az oly régen megjövendölt csoport, mely megpróbálja majd elpusztítani az emberiséget. Hatalmuk – bár tűnhet nagynak – azonban korlátozva lesz. Atyám már nem fogja sokáig engedni a Velem, az Ő egyetlen Fiával szemben történő nagy ellenszegülést.

A jószívűek össze fognak gyűlni és Hozzám jönnek. A gőg és az arrogancia bűne miatt fog létrejönni az emberek közötti legnagyobb megosztottság, és ha az emberek nem hagynak fel gyengeségeikkel, nem lesznek képesek arra, hogy elfogadják Irgalmamat.

Az Igazságot védelmezni kell, mert ha ti valami mást fogadtok el, és nem az Igazságot, nem Isten Igéjét, akkor a semmivel fogtok maradni.

Jézusotok