Különleges kegyelmek ígérete, ha csak egy napra is meghívjuk Jézust **

2011.04.14 11:00

Szeretett leányom, köszönöm neked, hogy több időt fordítasz erre a legszentebb munkára. Mindannyiatok számára eljött az idő, hogy megnyissátok szíveteket Felém, csak egy napra, hogy lehetővé tegyétek Számomra azt, hogy különleges kegyelmekkel töltselek el benneteket. Ezeket a kegyelmeket most azok fogják kapni közületek, akik elfelejtették, hogy Létezem, mivel Nagypéntek ideje közeledik.

Ahogy a hathatós Isteni Irgalmasság Kilencedének ideje közeledik, ez az idő arra lesz felhasználva, hogy lelketeket különleges ajándékokkal töltsem el. Most úgy cselekedjetek, amint azt Én mondom nektek, és imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám ma. Azok a kegyelmek, amelyeket adni fogok nektek, nemcsak közelebb fognak hozni benneteket Szent Szívemhez, hanem a Szentlélekkel is el fogtok telni. Imádkozzátok Nagypéntektől az Én kilencedemet, és annyi lelket foglaljatok bele az imába, amennyit csak lehetséges, és Én egyenként mindenkit meg fogok menteni.

Mindazoknak, akik visszaesnek, még a teljes önátadásuk ellenére is, azt mondom, hogy újra és újra fel foglak emelni benneteket. Sohase féljetek visszatérni Hozzám, amikor eltévedtek. Sohasem fogom azokat elhagyni, akik újra és újra visszatérnek Hozzám. Mint bűnösök, erre hajlamosak lesztek. Sohase féljetek, Én közel állok egyenként mindannyiatokhoz, készen arra, hogy minden időben megöleljelek benneteket.  A bűnöket meg lehet bocsátani. Soha ne legyen a bűn miatt rossz érzésetek, amikor szükségét érzitek annak, hogy a megbocsátásért visszatérjetek Hozzám. Én mindig itt vagyok.

Gyermekeim, használjátok fel a Nagyhetet arra, hogy azon az áldozaton elmélkedtek, amelyet Én a bűnösökért hoztam. Az Én könyörületességem még mindig erős. Ez a lelkek iránt sohasem csökkent. Még azok iránt sem, akik mélyen megbántanak Engem. Amikor egy lélek a megbocsátást keresi, akkor a bűn száműzve lesz. Isteni Irgalmasságom kilencede által a legnagyobb kegyelmek fognak kiáradni, ha Nagypéntektől, kilenc napon át, egészen az Irgalmasság ünnepéig imádkozzák. Azáltal, hogy ezt a kilencedet imádkozzátok, nemcsak a saját lelketeket mentitek meg, hanem millió más lelket is. Tegyétek ezt meg Értem.

 

A ti mindig szerető és hűséges Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus