Isten Anyja: Fiam teste cafatokra volt tépve

Gyermekem, sokan nem értik Társmegváltó szerepemet. Nem tudják azt, hogy miért van ez így.

Amikor elfogadtam a meghívást, hogy Isten Anyja legyek, kötelességgel tartoztam Isten Szövetségének, melyet az emberiség üdvösségéért kötött.

Amikor megszültem Fiamat, ugyanazt a Szeretetet éreztem, mint amelyet minden anya érzett volna gyermeke iránt. Ez a tisztalelkű, szép kisfiú egy rész volt belőlem, az Én saját testemből és véremből. De ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy Ő nem akármilyen gyermek. Az Ő Lelke belépett az Én lelkembe, amint megpillantottam Őt. Ő és Én egymásba fonódtunk, melynek eredményeképpen Én is éreztem minden Érzést, Örömöt, Fájdalmat és Szeretetet, ami keresztüláradt Rajta. Én azt is tudtam, hogy Ő egy isteni Lény, és mint ilyen, Én csak egy szolgálója voltam, bár ő ezt sohasem éreztette velem.

Mint egy kis gyermek, keblemre hajtotta Isteni Fejét, olyan érzelemmel suttogta a Szeretet Szavait, hogy az eltöltötte Szívemet és azt éreztem, hogy az szétreped a boldogságtól. Ő, az Én Kis Gyermekem lett az egész életem értelme. Minden érintése oly hihetetlen gyöngédséggel és örömmel töltött el. Mindazok, akik látták Őt, mint egy csecsemőt, azt mondták nekem, hogy Ő milyen különleges. Átható szemei felkavarták lelküket, és sokan nem tudták, miért.

Ezt a különleges köteléket közöttem és szeretett Fiam között sohasem lehet felbontani. Tudtam, hogy Én csak azért születtem, hogy az Ő Anyja lehessek. Ez a szerep volt egyetlen oka létezésemnek.

És így, hogy Én minden igényére válaszoltam, Ő nagy szeretettel és együttérzéssel helyezte minden igényemet az Ő igényei elé. Kívánságait Én, az Ő Édesanyja – alázatos Szolgálója – mindig teljesítettem.

Amikor nem hitték, hogy ő valóban az Emberfia, miközben Atyja kívánságát cselekedvén az Igazságot hirdette, keserű könnyeket sírtam. Mennyire szétmarcangolt Engem, amikor Üldöztetésének kellett, hogy tanúja legyek.

Én nem úgy tűrtem az Ő fájdalmát, mint ahogyan azt bármelyik anya is tenné – látván a fájdalmat, amelyet gyermekének okoznak-, az Ő fájdalma az Enyém lett, az Enyém pedig az Övé.

Arra kényszerítették, hogy előre kötött kézzel járjon, melynek kötelét a derekára erősítették, ami azt jelentette, hogy csak lassan haladva, csoszogva tudott járni. Miközben a Keresztet széttépett és összetört Testére dobták, fájdalmam annyira elviselhetetlen volt, hogy folyamatosan elájultam.

Fájdalmam nemcsak fizikai fájdalom volt; szomorúságom átfúrta Szívemet és kettészakította azt. Az Én Szívem mind a mai napig összefonódik Fiam Szívével, és így a Nagyhét alatt Fiammal együtt mindent újra átélek: a fájdalmat, a gyötrelmet és az üldöztetést.

Gyermekek, ha elmagyaráznám azt a kegyetlenséget, amellyel Fiamnak ártottak, lehetetlen lenne felfognotok; olyan gonosz volt megkorbácsolása, hogy Fiam teste cafatokra lett tépve.

Soha nem szabad elfelednetek, hogy Ő volt az Emberfia, aki azért lett küldve, hogy minden lelket megmentsen a Földön, beleértve azokat is, akik ma a világban élnek. Szörnyű kínszenvedése során azért halt meg, hogy mindenkit megmentsen közületek, beleértve a mai világban élőket is. Az Ő szenvedése nem ért végett a Kálvárián. Mindezt Neki továbbra is el kell szenvednie, egészen Második Eljövetelének Nagy Napjáig.

Azok, akik ezeket az Égi figyelmeztetéseket figyelmen kívül hagyják, szabadon megtehetik. Ezért az elutasításért nem lesznek megítélve. De amint továbbra is eltávolodnak ezektől az égi kinyilatkoztatásoktól, kísértve lesznek, hogy vétkezzenek. Azokkal a bűnökkel fogják őket kísérteni, amelyekről Fiam Egyházának ellenségei azt fogják állítani, hogy többé már nem bűnök.  

Köszönöm gyermekek, hogy erre a Mennyei hívásra megnyitottátok elméteket, szíveteket és lelketeket, melyet Isten minden gyermeke iránt érzett szeretetéből küldött számotokra.

Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja