Felhívás a gyilkosság és az abortusz megállítására

2010.12.16 13:10

Írjad, gyermekem, a következőket: a gyilkosság, amely által ártatlanok esnek áldozatul, egyike a legnagyobb bűnöknek, amit egy ember testvére ellen elkövethet. Ez a legsúlyosabb bűn, amelyet a test ellen el lehet követni és ez nagy fájdalmat okoz Nekem. A mai világban egyre nő a tisztelet hiánya az emberi élet iránt.

Az élet Isten értékes ajándéka. Egy embernek sincs joga ahhoz, hogy elvegye egy másik ember életét. Egyetlen embernek sincs joga ahhoz, hogy egy gyermek életét kioltsa, hogy megszakítsa első lélegzetvételét születése pillanatában. Ez a bűntett undorító és abban az esetben, ha nem bánják meg, megbocsáthatatlan. Az Örök Atya a fogantatás pillanatában teremt meg minden lelket. Az Én szeretett gyermekeim, azok a kis ártatlan lelkek, saját édesanyjuk által gyilkoltatnak meg, megtagadva tőlük a megszületés kegyelmét. Ezeknek a lelkeknek pedig az lenne a küldetésük, hogy ápolják és gondozzák szüleiket.

Miért tartózkodnak az Én gyermekeim és miért nem tesznek semmit ellene? Még mielőtt Isten, mint gyermeküket nekik adta volna, a szabadság nevében eltávolítják őket Atyám birodalmából, a Földről. Hát nem értik ezek a nők, hogy Istené az az élet, amelyet ők nem értékelnek? Ezek a gyermekek szenvednek. A gyilkosság alatt gyötrelmes kínokat élnek át. Hogyan indokolják meg ezt a tettet, a kormány, az orvostársadalom, vagy az anyák családjai? Hát nincs a lelkük mélyén semmi bűntudat sem? Nem ismerik fel, hogy ez az undorító tett épp olyan, mint az ember - ember elleni gyilkosság?

Valójában ez sokkal nagyobb bűn, mert ezek védtelenek gyermekek. Könyörögjenek irgalmasságomért mindazok a nők, akik már beleestek ebbe a bűnbe, vagy kérjék vezetésemet, ha épp egy abortuszt mérlegelnek. Mindenképpen bűneik után lesznek megítélve.

A test ellen elkövetett bűn Atyámnak mély fájdalmat okoz. Embertársaitok meggyilkolásáért sem Én, sem Atyám, nem tudunk elfogadni semmiféle magyarázkodást sem.

Itt az ideje gyermekeim, hogy felébredjetek, és hogy megértsétek, hogy az emberi élet kioltásáért a tettes a pokol tüzére kerül. A démonokkal teli mélységből nincs visszaút. A csaló –a sátán – munkálkodása által, a démonoknak sikerül meggyőzniük gyermekeimet arról, hogy helyesen cselekedtek. Az anyáknak ügyesen bemesélik, hogy a legjobb döntést hozták, ha egy abortusz mellett döntenek. A sátán mindenféle trükköt bevet, hogy az emberi észnek megfelelően és összekötve az emberi érveléssel, a kísértett személyek jól kimagyarázhassák magukat, eltekintve attól, hogy ez mind hamis. Azt a hazugságot magyarázza be nekik, hogy a gyilkosoknak saját jogaik vannak és azt, hogy saját érdeküket kell figyelembe venniük. Az emberi jogokra hivatkozva elhitetik veletek azt a hazugságot, hogy csodálatra méltó az, hogy napjainkban az anyák szabadon dönthetnek arról, hogy hogyan éljék életüket. Aztán ez a hazugság meggyőzi őket arról, hogy helyes döntés volt gyermeküket megölni. Kérlek benneteket, értsétek meg azt a tényt, hogy a világban történő népirtás előre meg volt jövendölve. Ez egyike azoknak a jeleknek, amelyek a Végidőkre vonatkoznak.

Tartsatok mind össze. Halljátok meg: a gyilkosság komoly bűncselekmény. Ha ezt teszitek, és nem bánjátok meg, elvesztek. Nincs visszaút, ha gyilkoltok, mert az életet már nem tudjátok visszaadni. Vezekeljenek mindazok, akik már ezt a félelmetes bűnt elkövették és kérjenek bocsánatot. Irgalmasságom által meg fogom hallgatni imáitokat. Megmenekülhettek és meg is fogtok menekülni, ha ezt a valóban súlyos bűnt megbánjátok. Meghallgatásra kerültök. Megbocsátok nektek. Bánjátok meg amit tettetek, mert az idő nem a ti oldalatokon áll.

Híveim, szívvel – lélekkel imádkozzatok ezekért az elveszett és elkóborolt gyermekeimért, akiket a csaló és annak hatalmon lévő poroszlói tévútra vezettek. Nekik most a ti imáitokra nagy szükségük van. Az emberi élethez való jogot mindenki meg kell védenie közületek, mert az életet emberi kéz sohasem manipulálhatja. Mindennap imádkozzatok Hozzám. Ajánljátok fel Nekem minden szenvedéseteket az ártatlan áldozatokért.

 

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus