Csodákat fogok tenni a világ minden táján, hogy bebizonyítsam a kételkedőknek, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, aki elküldtem prófétámat, hogy Második Eljövetelemre felkészítsen benneteket
Drága szeretett leányom, mindazoknak, akik ismerik az Igazságot és elfogadják a próféciákat, melyeket Atyám Könyve tartalmaz, el kell fogadniuk, hogy Ő a legnagyobb Irgalmasságot adta a világnak.
Most, hogy Második Eljövetelem ideje egyre közeledik, arra kell szentelniük az idejüket azoknak, akik felismerték a Hangomat és akik hallgatnak Rám, hogy biztosítsák Szavam terjesztését és hogy imádkozzanak fivéreik és nővéreik megmentéséért.
Szeretett Tanítványaim, Kegyelmeim kiáradnak rátok, és amikor másoknak segítetek, magabiztosnak kell maradnotok, hogy ők is felkészüljenek Második Eljövetelemre. Még ha trágárságokat is kiáltanak rátok, nyugodtnak kell maradnotok. Ez a legmeggyalázóbb Küldetés Keresztre feszítésem óta. De tudnotok kell, hogy ez az a Küldetés, mely a lelkek milliárdjait menti meg.
Ez az Én időm. Ez az az időszak, melyet Atyám a megállapodás szerint meghatározott Számomra. Ez azon Uralkodásom időszaka, amikor az Új Ég és Új Föld eggyé fog olvadni. Ahogyan Atyám akarata beteljesül a Mennyben, úgy fog beteljesülni a Földön is. Minden eggyé fog válni. A gyűlölet, a szenvedés és a gonosz hatalma meg fog szűnni. Minden erőfeszítést meg fog érni, melyet lelketek megmentése érdekében tesztek, akárcsak a mások lelkének megmentéséért mondott imáitok is, függetlenül attól, hogy ez mennyire nehéz számotokra. Hadd ordítsanak rátok, hadd ócsároljanak benneteket vagy nevezzenek hazugnak és bánjanak kegyetlenül veletek! Minél többet szenvedtek, annál több lelket hoztok Hozzám.
Ezt az utat Én faragtam ki és a Mennyországban minden angyal őrizni fogja azt. Minden gonosz szellem zűrzavart fog okozni, akadályokat fognak létrehozni és megpróbálnak megállítani benneteket abban, hogy Felém jöjjetek, de ez hiábavaló lesz. Ők nem tudnak megállítani Engem abban, hogy elérjelek benneteket, vagy, hogy közelebb vonzzalak titeket. Milliárdnyian lesztek. Azok, akik most nem hajlandók felkészülni, idővel meg fogják tenni. Nem szabad megengednetek nekik, hogy lelassítsanak benneteket, mert az idő rövid.
Maradék Hadseregemben mindenki különleges Kegyelmeket fog kapni, és csodákat fogok tenni a világ minden táján, hogy bebizonyítsam a kételkedőknek, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, aki elküldtem prófétámat, hogy Második Eljövetelemre felkészítsen benneteket.
Jézusotok