Az egyetlen veszély az emberiség számára, maga az ember

2015.01.01 23:50

Drága szeretett leányom, az az ember, aki kitart az imádságban, közelebb kerül Hozzám.

A világban lévő sok zűrzavar, s köztük földi Egyházamban is, egy kihívás az emberiség számára, hogy képes-e különbséget tenni a között, ami Isten szemében jó, és ami rossz. De sok Keresztény számára ez azt jelenti, hogy az evangelizáció új globális formája el fogja őket távolítani Tőlem, mely kizárólag a politikára fog összpontosítani. Ahelyett, hogy arra ösztönöznének benneteket, hogy maradjatok hűségesek Hozzám, mindabban, ami Én Vagyok, el fognak szakítani Tőlem titeket. Soha nem szabad összetévesztenetek Igémet a szekuláris világ törekvéseivel. Én mindig is egyértelművé tettem a veszélyt, Atyám Könyve által, az emberiség számára, ha így cselekedne. A szekuláris világ csak a saját szükségleteivel törődik, és hatalmi emberek, a becsvágy és az önző törekvések hozzák létre azokat a szabályokat, amelyek azt irányítják.

Nagyon sok téves információ terjedt el a környezettel kapcsolatban, holott egyedül csak Isten az, aki megszabja, hogy a Föld hogyan viselkedjék. Az ember okozhat kárt a Földnek és megrongálhatja azt, de nem pusztíthatja el, mert mindezek a dolgok Isten Kezében vannak. Az Istenbe vetett bizalom hiánya miatt az ember azt hiszi, hogy képes uralni a világegyetemet. A balga ember azt hiszi, hogy tettei megváltoztathatják Isten Törvényeit. A bölcs ember tudja, hogy Isten Mindenható, és amíg tisztelik Őt és betartják Törvényeit, az ember túlélése biztosítva van. A Föld túlélése nem függ a halandó embertől. Csak Istennek van hatalma arra, hogy szabályozza a levegőt, amelyet belélegeztek; a vizet, amit isztok, és azt a képességet, hogy az élet fennmaradhasson. Az egyetlen veszély az emberiség számára, maga az ember.

Az ember be fog csapni másokat a saját nyeresége érdekében. Hazudni fog, ha az a saját előnyére válik, és ha az neki hasznos. A bizalom hamar megtörik, és ti most egy olyan korszakban éltek, amikor is meg kell tudnotok, hogy a Föld olyan marad, mint amilyen korábban is volt, és minden éghajlati rendellenesség Isten Keze által történik. Az emberi beavatkozás az Isten által teremtett valóságokba csak akkor megengedett, ha az megfelel Isten Akaratának.

Az Egyház az Én Testem. Mindazok, akik hisznek Bennem, Testem részét képezik. Azok, akik az Én tagjaim, követni fogják Tanításaimat. Azoknak, akik azt mondják, hogy vezetik követőimet, ragaszkodniuk kell Isten Igéjéhez. Az ő feladatuk, hogy megvédjék az Igazságot – és nem szabad eltérniük attól.

Ha eltávolítanak Tőlem benneteket, és ha a világ elutasítja Igémet, akkor felszentelt szolgáim kötelessége emlékeztetni a világot arra, hogy mi a jó, és mi a rossz. Amikor kivonják magukat az olyan ügyekből, amelyek  a lelket érintik, csak azért, hogy olyan ügyeket szolgáljanak, amelyek felérnek a szocializmussal, akkor tudnotok kell, hogy ez egy kifinomult és ravasz megtévesztés, mely elárul minden Belém vetett bizalmat.

Jézusotok