Ahogy a Nagypéntek közeledik, azok, akik gyötörnek Engem, és megpróbálnak minden Velem kapcsolatos nyomot eltörölni, azon a napon nagyon fognak szenvedni.

2014.04.13 19:00

Drága szeretett leányom, az a Vágyam, hogy azok, akik igazán szeretnek Engem, a Kiengesztelődés Ajándékával próbáljanak jó útra térni a Nagyhét alatt. Ha a bűneitekért igaz megbánást tanúsítotok, Én, Szent Akaratomnak megfelelően, az Elfogadás különleges Ajándékát árasztom rátok. Arra buzdítalak benneteket, hogy bízzatok Bennem a történelemnek ebben az időszakában, amelyhez hasonló nem volt még soha, mert ha figyelmesen meghallgattok Engem, akkor mindenki számára hallhatóvá tudom tenni a Hangomat, beleértve azokat is, akik egyáltalán nem ismernek Engem.

Amikor ellenségeim elfogtak Engem, semmitől sem riadtak vissza, hogy lejárassanak. Rázúdították sok szegény ártatlan emberre a haragjukat, és megkínoztak embereket, akikről azt hitték, hogy Én vagyok. Hazugságokat terjesztettek Apostolaimról, többféle módon próbáltak lejáratni Engem, és dühbe gurultak, amikor nem tudtak fizikailag bántalmazni Engem. Ők már Nagypéntek előtt megöltek volna, ha sikerült volna nekik elfogniuk Engem – ha nem védtem volna  meg Magam. Gyűlöletük, hazugságaik, a rágalmaik, melyeket Küldetésemről terjesztettek, minden városban és faluban elterjedtek még azon nap előtt, míg végül is az Enyéim közül az egyik elárult Engem.

A méreg, mely ellenségeim szájából ömlött, a kígyótól származott, aki megfertőzte a lelküket. Ezek mindenféle módon utánozták a kígyót (a sátánt) – éktelen haraggal ordítottak Rám, bár vádjaik hamisak és értelmetlenek voltak. Apostolaimat leköpték, tanítványaimat megkínozták valamint a szerencsétlen embereket, akiket összetévesztettek Velem. Másokat is megpróbáltak Ellenem fordítani, akik nem hallottak Rólam, és gonosz dolgokat beszéltek azokról, akiket nem tudtak meggyőzni arról, hogy lemondjanak Rólam. Földi Időm utolsó hetében – amikor Szavam sokak szívét átszúrta és ezreket térített meg – a Pokol gyomrának minden ördöge kínozott Engem.

Amikor Jelenlétem a legerősebb volt, a gyűlölet fokozódott, és azok üvöltései, akik szembeszálltak Velem olyan volt, mint amilyet a vadállatok hallatnak. Azok az emberek, akik a Farizeusok csoportjaihoz csatlakoztak, hogy büntetést mérjenek Rám, ugyanolyan rosszakká váltak, mint azok, akik a Személyem elleni haragra biztatták őket. Azzal vádoltak Engem, hogy Testben és Lélekben tisztátalan Vagyok. Azt mondták, hogy Szavam a tisztátalan lélektől származik. Azt mondták, hogy hamis tanúbizonyságot tettem Mózes ellen, és hogy Engem a gonosz küldött a lelkük megrontása végett. Ők figyelmen kívül hagyták a Szeretetet, amelyet terjesztettem, a megtérést, hogy szeressék egymást, melyet Én hoztam létre közöttük, és az Általam tett csodákat. Miközben ocsmány dolgokat kántáltak Ellenem, felvágva és büszkén álltak, azt állítván, hogy Isten Nevében beszélnek, ugyanakkor pedig Istent káromolták. Pontosan így csapja be a Sátán az embereket.

Azok, akik Keresztre feszítésem során káromoltak Engem, nem élnek a Királyságomban, mert ők most a legsúlyosabb büntetést szenvedik. Atyám el fogja pusztítani mindazokat, akik azt mondják, hogy Én a Sátán hangjával beszélek. Tehát azoknak mondom közületek, akik azt állítják, hogy az Én Hangom a gonosz hangja: tudjátok meg, hogy a ti szenvedésetek rosszabb lesz, mint a halál. A ti nyelvetek többé már nem fogja kiköpni azt a mérget, amelyet a Sátán helyezett a lelketekbe; a szemetekkel nem fogtok többé látni, mert ti csak a sötétségre vágytok – akkor tehát legyen így. A ti fületek soha nem fogja meghallani édes Hangomat, mert nem vagytok hajlandók hallani – akkor tehát legyen így. A szívetekben nem volt szeretet és így az soha nem fog szeretetet érezni, mivelhogy kizártátok Isten Szeretetét. Szavaitok lesz a ti bukásotok, és amikor azok akik Engem, a ti Uratokat, az egész emberiség Üdvözítőjét és Megváltóját, azzal vádolnak, hogy gonoszságot beszélek – nem lesznek többé hallhatók. Meg fognak halni.

Haragom ebben az időben a képmutatókkal szemben – akik bekóborolják a világot, azt színlelvén, hogy Tőlem jönnek -, meghaladta türelmemet, és Büntetésem le fog lesújtani mindazokra közületek, akik leköpnek Engem. Távozzatok Tőlem – ti alig befolyásolhattok Engem. Félre foglak dobni benneteket.

Amikor hallom azok ordításait, akiknek a lelkét megszállta a Sátán gyűlölete, és az Irántam való hűségüket nyilvánosan ki merik nyilvánítani, undort érzek. Ők undorítanak Engem, és semmivel sem jobbak azoknál, akik „kézzel – lábbal” azért harcoltak, hogy ki üsse be az első szöget a Testembe.

Ahogy a Nagypéntek közeledik, azok, akik gyötörnek Engem, és megpróbálnak minden velem kapcsolatos nyomot eltörölni, azon a napon nagyon fognak szenvedni. Azon a napon, amikor el fogjátok szenvedni az Én kínszenvedésemet, mely azért adatik nektek, hogy magatokhoz térítsen benneteket, tudni fogjátok, hogy Én hívlak benneteket. Ezt nem azért teszem, mintha Rokonszenvem egy szikráját is kiérdemeltétek volna, hanem mert, mindennek ellenére, szeretlek benneteket. Arra kérlek benneteket, hogy azon a napon az alábbiak szerint hívjatok Engem:

„Jézusom, bocsásd meg nekem mindazt a fájdalmat, amit Testednek, Igédnek és Istenségednek okoztam.”

Én válaszolni fogok, és Szívem Szeretetével és Örömével segíteni fogok nektek, hogy Hozzám jöjjetek.

Jézusotok