A világ elhagyott Engem, amint az meg volt jövendölve és a legnagyobb árulást követték el a Testem ellen

2014.07.15 18:00

Drága szeretett leányom, a világ elhagyott Engem, amint az meg volt jövendölve és a legnagyobb árulást követték el a Testem ellen.

Szavamat darabokra szaggatták és sokan azok közül, akik azt mondják, hogy jártasak Tanításaimban, mit sem fognak törődni azzal az üldöztetéssel, amely Egyházamat érni fogja. Éppúgy, ahogy Keresztrefeszítésem során átkot szórtak Rám – azok, akik büszkén dicsekedtek kimagasló bölcsességükkel Útjaim során – ugyanúgy fognak szidni Engem most, ezen Második időm alkalmával is, amikor eljövök, hogy visszaköveteljem Királyságomat.

Hálátlan lelkek, kikben nincs egyszerűség, sem alázat, ők sohasem fogják elfogadni azok hangját, akiket méltatlanoknak tartanak az Igazság kimondására. Ők sohasem fogják elfogadni az Igazságot, mert amikor hamisságokat fogadnak el az Én Nevemben, akkor nem lesz hely a szívükben Isten Lelke számára, hogy az elárassza lelküket. Ahelyett, hogy felkészítenék az emberiséget Nagy Irgalmasságomra – a Napra, amelyet a világnak Ígértem – hátat fognak fordítani.  Büszkeségük és megkeményedett szívük miatt nem fogják felismerni az Isteni Jeleket, melyek azért küldettek, hogy készséggel nyissák meg Nekem a szívüket. Ráadásul, mindent meg fognak tenni, amit csak tudnak, hogy Isten Szavát megakadályozzák abban, hogy minden bűnöst elérjen a világban, és ezért Én soha nem fogom megengedni nekik, hogy ezt valaha is elfelejtsék.

Az, aki egy lelket is elveszít Számomra, a saját lelkét veszíti el. Annak, aki akadályt gördít Utamba, nem lesz hová fordulnia. Az, aki káromkodik Isten Akarata ellen, el lesz átkozva. Mit is tanultatok valójában Tőlem, ha képtelenek vagytok felidézni Ígéretem azon Igazságát, hogy újra eljövök? Királyságom úgy fog eljönni a Földre, ahogy az a Mennyországban van és azok, akik nem tudták elsajátítani mindazt, amit mondtam, nem lesznek okosabbak. Ők el fogják tékozolni azokat a Kegyelmeket, amelyeket most küldök és egy olyan sötét börtönbe torlaszolják el magukat, hogy a Nagy Napon meg fognak vakulni Fényemtől.

Az Én Időm hamarosan elérkezik és Én már csak annyit tudok tenni, hogy felkészítelek benneteket. Szeretetem éppoly nagy marad, mint amennyire Irgalmas, de nektek is segítenetek kell magatokon, mert nem könnyű méltókká válnotok Üdvösségről tett Ígéretemre.

Jézusotok