A magánkinyilatkoztatás egyetlen célja a lelkek megmentése

2014.11.13 23:20

Drága szeretett leányom, Isten a magánkinyilatkoztatások által egy jobb megértést ad gyermekeinek mindarról, amit a Szentírás tartalmaz. Amikor Isten úgy dönt, hogy külön Ajándékokban részesíti gyermekeit, mint például a Szent Rózsafüzér, akkor ez az Ő előjoga. Ha nem lennének ilyen Ajándékok, mint a Szent Rózsafüzér, akkor a lelkek elvesznének Számára.

Nektek, szeretett követőim, meg kell értenetek azt, hogy a magánkinyilatkoztatás egyetlen célja, hogy a megtérés által lelkeket mentsen meg. Az imák mindig részei a magánkinyilatkoztatásnak, és ebből tudni fogjátok, hogy azok a Mennyből származnak.

Nem muszáj most Engem meghallgatnotok, mert mindaz, amit Isten elvár tőletek, nagy részben benne van a Szent Evangéliumokban. Sajnos, a követőim közül csak nagyon kevesen fogták fel az abban foglalt tanulságokat. Az Igazságot tartalmazza mind az Ó -, mind pedig az Újszövetség. Mindig is az volt Isten szándéka, hogy a választott lelkeknek feltárt Igazság által beavatkozzon a világ sorsába, mint egy eszköz, hogy jobban megértsétek azt, amire szükség van a lelketek megmentése érdekében. Ez tehát egy eszköz, mely által Ő figyelmezteti gyermekeit, amikor ellenségei félrevezetik őket.

Atyám Könyve az Igazságot tartalmazza, és ahhoz soha semmit sem szabad hozzáadni, vagy azt átjavítani. Azt semmilyen módon sem szabad módosítani. Most az Én feladatom az, hogy feltárjam a Jelenések Könyvének tartalmát, így segítvén nektek megérteni azt a tényt, hogy minden abban található prófécia meg fog történni, mert az Ige már rég meghatározást nyert.

A tartalma miatt ez a Könyv egy nehéz olvasat, mivel megjövendöli azok részéről történő végső elárulásomat, Jézus Krisztus elárulását, akik azt állítják, hogy Egyházamat kormányozzák. Tegyétek hallhatóvá az Igazságot, mert az le van írva, és az, amit Isten egyszer leír, szent és sérthetetlen.

Jézusotok