A Földről való átmenetetek Új Királyságomba fájdalommentes lesz, azonnali és olyan hirtelen fog bekövetkezni, hogy alig lesztek képesek lélegzetet venni

2013.03.27 11:15

Drága szeretett leányom, jöjjetek mindnyájan és örvendjetek Velem együtt, emlékezvén arra a napra, amikor a Megváltás Ajándéka adatott nektek.

A Nagypéntekre úgy kell emlékezni, mint arra a napra, amikor végre megnyíltak a Paradicsom Kapui, hogy köszöntsék Isten gyermekeit a Tőle való száműzetésből. Az Én Halálom olyan jövőt biztosított számotokra, melyben sohasem részesülhetnétek, ha Atyám, mint Messiást el nem küldött volna Engem.

Testemet keresztre feszítették, de Halálom életet hozott nektek. Ebben az időben, az Én Második Eljövetelem idejében Testem ugyanazt a Keresztrefeszítést szenvedi el – csakhogy ez alkalommal Egyházam, az Én Misztikus Testem lesz az, amely szenvedni fog. Tudnotok kell, hogy Én sohasem engedném meg Egyházam Keresztre feszítését, hogy tönkretegye Isten gyermekeinek hitét. Így tehát most hívok minden embert, minden felekezetet, minden bőrszínű és minden fajhoz tartozót, hogy hallgassanak meg Engem.

Ti hamarosan minden olyan jelet meg fogtok tapasztalni a földön, amelyek bizonyítani fogják nektek, hogy ti Isten teremtményei vagytok. Hamarosan tudni fogjátok, hogy sohasem fogtok meghalni, ha Isten Irgalmáért kiáltotok. Fényes jövő vár mindnyájatokra, ha elfogadjátok, hogy Isten gyöngéden szeretett gyermekei vagytok. Meghívlak benneteket, családjaitokat és barátaitokat, hogy egyesüljetek Királyságomban, és hogy egyetek Asztalomról.

A Földről való átmenetetek Új Királyságomba fájdalommentes lesz, azonnali és olyan hirtelen fog bekövetkezni, hogy alig lesztek képesek lélegzetet venni, mielőtt annak szépsége feltárul előttetek. Kérlek benneteket, ne féljetek Második Eljövetelemtől, ha szeretitek Istent. Isten szeret benneteket. Én szeretlek benneteket. A Szentháromság át fogja ölelni a Földet és mindazokat, akik elfogadják Irgalmasságom Kezét, és akik megbánást mutatnak bűnös életük miatt, biztonságban lesznek.

Azok közületek, akiknek erős a hitük, gyorsan el fognak ragadtatni. Azoknak viszont, akik a hit hiánya miatt lemaradtak, vagy akik lehetetlennek találják, hogy elérjenek Engem, hosszabb időre lesz szükségük.

Nektek, hűséges Követőim, a gyengéket kell segítenetek, és azokat, akik el vannak veszve. Olyan nagy az Én Irgalmam, hogy Én mindezen lelkeknek megadom a számukra szükséges időt, hogy a mindenkinek megígért majdani örök életbe vigyem őket. Sohase érezzétek lehangoltnak magatokat, amikor minden reménytelennek látszik, mivel a bűn továbbra is falni fogja a gyengék lelkét. Nekünk egységben kell dolgoznunk, hogy megmentsük azokat, akik nagyon távol vannak Tőlem, akik számára alig van valami, ami a Karjaimba csábítsa őket. Az egymás iránti szeretetetek kapcsán történő csodák segíteni fognak abban, hogy ezek az elveszett lelkek megtérjenek. Ez az Én Ígéretem számotokra. Az ima, méghozzá sok ima, az Irántam való kötelességetek egy része lesz, hogy megmentsék ezeket a lelkeket attól a szörnyű végzettől, amelyet a Sátán tervezett Isten gyermekei ellen, akiket gyűlöl. Nem szabad neki adni ezeket a lelkeket.

Hívásom mindenkinek szól. Ezek az Üzenetek egyetlen vallást sem zárnak ki. Ehelyett nagy Szeretettel adatnak Isten minden gyermeke számára, mivel ti egyenlők vagytok a Szemében.

Legyetek békével, és bízzatok Isten Szeretetében

Jézusotok