A csodák, amelyeket a Keresztes Imahadjáratom imái által ígértem a világnak, gyarapodni fognak

2013.05.11 20:20

Drága szeretett leányom, nem számít, ha fájdalmat kell elviselned a miatt, ahogyan elutasítanak téged Miattam, mert az Én Szavam sohasem fog meghalni. Szavam felemelkedik majd, és egyre hangosabb lesz, mint egy erőteljes szél, és addig növekszik majd erősségében, míg Hangom a mennydörgéshez hasonlóan fog zengeni szerte a Földön. Csak nagyon kevesen lesznek, akik nem fogják meghallani Hangomat, és még azok is, akik elutasítanak Engem, továbbra is beszélni fognak Rólam. Képtelenek lesznek arra, hogy ne vegyenek erről tudomást.

Mint bármelyik édesanya szülötte, Isten gyermekei is önkéntelenül fognak vonzódni Hozzá, beleértve azokat is, akik nem hajlandók Őt elismerni. Mint egy újszülött csecsemő, aki kötődik édesanyjához, úgy Isten minden gyermeke is fel fogja ismerni a tapintáson, a hangon és az illaton keresztül mindazt, ami hozzá tartozik. Isten gyermekei érzékelni fogják, amikor Isten Jelenléte megérinti majd a lelküket. Éppen úgy, ahogy az enyéimet ismerem, azok is válaszolni fognak Hívásomra, akik szeretnek Engem.

Leányom, Isten Szent Akarata Erős és le fogja győzni mindazokat, akik ellenszegülnek Isten Szavának. Amikor úgy érzed, hogy nagyon sok ellenszegülés és gyűlölet van ezzel a Küldetéssel szemben, akkor mindig Ünnepélyes Ígéretemmel kell megvigasztalnod magad. Ez pedig minden lélek megmentése, hogy az Új Paradicsomomat hamarosan be lehessen mutatni az emberiségnek, a lehető legkevesebb szenvedéssel. A szenvedést mérsékelni lehet Maradék Hadseregem imáin keresztül, mivel Én különleges kegyelmekkel láttam el azokat.

A csodák, amelyeket a Keresztes Imahadjáratom imái által ígértem a világnak, gyarapodni fognak és sokan lesznek gyógyulások és megtérések szemtanúi. Ezeken a csodákon keresztül meg fogom Magam ismertetni még a legkeményebb kételkedőkkel is. A Keresztes Imahadjárat imáin keresztül Irgalmasságom meg lesz mutatva a Keresztény Egyházak szolgáinak is, és hamarosan sokan közülük bizonyítékot fognak kapni ezen Üzenetek hitelességéről.

Akaratom teljesülni fog, és senki sem fogja azt megállítani. Sokan ellene fognak szegülni Akaratomnak, sértéseket kiáltván Szavamra és leköpnek téged, leányom, de a gyűlöletük el lesz törölve, és hamarosan meg fogják nyitni a szívüket, mert nem lesz semmi kétségük afelől, hogy a Mesterük az, Aki hívja őket. Én vagyok az Eszköz, mely által meg lesznek tisztítva. Csak általam lesz megadva nekik az Antikrisztussal szembeni egyetlen védelem. Keresni kell szüntelen az Én védelmemet, és az Élő Isten Pecsétjét annyi léleknek kell átadni, amennyinek csak lehetséges.

Hallgassatok utasításaimra és minden rendben lesz. Ha figyelmen kívül hagyjátok figyelmeztetéseimet és csupán a saját erőtökkel próbáljátok – saját felelősségetekre – leküzdeni az igazságtalanságokat, melyek széles körben terjednek, miközben a világot a fenevad keze irányítja, akkor nem lesztek elég erősek. Fogadjátok el ajándékaimat és maradjatok mindig abban a biztos tudatban, hogy Én megvédelek majd benneteket családotokkal és barátaitokkal egyetemben.

Jézusotok