Nem elég hinni az Atyában, mert azok, akik Fiát elutasítják, az üdvösséget is elutasítják

2012.07.14 03:15

Drága szeretett leányom, a világon oly sok vallás követi a rossz utat, megnehezítvén ezáltal Isten gyermekeinek, hogy elnyerjék az örök életet.

Az örök életet egyedül Kereszthalálom tette lehetővé.

Atyám, aki elküldött Engem, egyetlen Fiát áldozati Bárányként, lehetővé tette az egész emberiség számára, hogy elnyerje az üdvösséget és az örök életet.

Az örök életet Ádám és Éva ajándékba kapta. A bűn foltja és az engedetlenség miatt elvették az örök életet.

Ehelyett az ember halandóvá vált, a teste tisztátalan lett, természetes életformája tökéletlen, és a Föld egy silány utánzata lett azon gazdag és pompás Földnek, amely Ádámnak és Évának lett teremtve az Éden Kertjében.

Isten, Örök Atyám, üdvösséget adott azoknak, akik elfogadtak Engem, egyszülött Fiát, mint az Ő Új Paradicsomába vezető utat.

Csak Én általam fogadhat el Örök Atyám benneteket.

Nem elég hinni az Atyában, mert azok, akik Fiát elutasítják, az üdvösséget is elutasítják.

Ne feledjétek, hogy oly sokan vannak Isten gyermekei közül, akik tudatlanságból nem ismernek el Engem, az emberiség Megváltóját. De Nagy Irgalmasságomnak köszönhetően, az Isteni beavatkozás által, az Igazság fel lesz tárva előttük.

Ők mindannyian egyenlők Atyám szemében, és Ő, Szent Keblén, minden ilyen lelket egyesíteni akar. Ő mindnyájukat szereti.

Amikor a bizonyítékot látni fogják, akkor el fogják fogadni, hogy Isten, a Legmagasságosabb, az örök élet ajándékát az Én Kereszthalálom által adta nekik. Ily módon mindnyájan az egyetlen Istent fogják imádni.

Mert csak egyetlen Isten létezik, aki mindenkit megteremtett közületek.

Most menj leányom, és segítsd annak biztosítását, hogy Üzeneteimet minden felekezet, minden nemzet, és Isten minden egyes gyermeke megkapja.

Beleszámítom azokat is, akik a pogányokhoz tartoznak és a kőszívűeket is.

Nem számít, ha leköpnek téged, vagy megtagadják, hogy meghallgassanak, neked át kell adnod az üzeneteket.

Bárki, akár az Én követőm, ha nem tudja elfogadni, hogy Én Isten Szavát szeretném a világgal közölni, az nem igaz keresztény.

Oly sokan elutasították ezeket a világnak adott Üzeneteimet, mert átölelem az egész emberiséget, és minden más vallást, beleértve az Ateistákat is.

Nincs jogotok azt feltételezni, hogy Isten, Örök Atyám, egyedül csak benneteket, az igaz keresztényeket szereti.

Ti áldottak és szeretve vagytok, de az egész emberiség megtérése nélkül, Atyám nem fogja elérni az Általa akart győzelmet, hogy egyesítse minden gyermekét.

Nektek, követőim, nagy felelősségetek van, mert ti az Igazság Ajándékát kaptátok meg.

Az a ti kötelességetek, hogy terjesszétek Szent Szavamat annak érdekében, hogy Isten Királyságába vigye azokat a szegény lelkeket, akiknek nincs tudomásuk Létezésemről.

 

Jézusotok