Nagy Britannia Protestáns nemzete hamarosan áttér az Én Útjaimra

2012.09.17 09:15

Drága szeretett leányom, egy Általam tervezett csodát szeretnék kinyilatkoztatni neked:

Nagy Britannia Protestáns nemzete hamarosan áttér az Én Útjaimra, a Tanításaimhoz és az Igazsághoz.

Ez a keresztény ország sokáig úgy alakította és módosította Isten Törvényeit, hogy azok megfeleljenek büszke útjainak.

Az egykor nagy keresztény ország évszázadokon keresztül vétkezett Isten Törvényei ellen, és azt beszélték be maguknak, hogy ők valójában az Egyházam által megalapított Törvényeket követik.

A közöttük lévő hívők imái és a szeretet, meg a hűség, melyet Nagy Britanniában a keresztény vezetők a csapások ellenére mutatnak, közelebb hozta őket Szentséges Szívemhez.

Ez az ország meg fog térni, és az Igazság milliókat fog megmenteni.

Az Antikrisztus és sok követője a hatalmon levők közül sokakat befolyásoltak ebben az országban, de nem fog sikerülni nekik, hogy Isten gyermekeit ellopják. 

Követőim egyesülni fognak egyházról egyházra Britannia szerte, és Én Szent Karjaimmal átölelem majd őket.

Hatalmas erővé válnak Hadseregemben, és egyesülésük terve elkezdődött.

Íme, egy különleges ima, a Keresztes Imahadjárat imája Isten gyermekeinek Nagy Britanniában.

A Keresztes Imahadjárat 77. imája Nagy Britannia számára

Ó, Mennyei Atya, az ember Teremtő Istene, kérlek, hallgasd meg imámat. Könyörgöm Hozzád, mentsd meg Nagy Britanniát a gonosz karmaiból és a diktatúrától.  Kérlek, hogy egyesíts mindnyájunkat egy családdá a Te Szemedben, minden vallású, hitű és bőrszínű embert. Adj nekünk erőt az összefogásra, hogy ellenszegüljünk minden olyan törvénynek, amelyet Tanításaid megtiltására vezetnek be. Adj nekünk erőt és bátorságot, hogy soha ne hagyjunk el Téged, és hogy imáink által segítsünk megmenteni minden gyermekedet. Vezesd egységre testvéreinket, hogy tisztelettel adózzunk Ígéretednek, mely az Örök Életet és az Új Paradicsomba való belépést hozza el nekünk. Ámen.”

Nagy Britannia gyermekei, tudnotok kell, hogy hamarosan a megtérés, mely beborítja országotokat, nagy kegyelmeket hoz nektek.

Akkor vezetni fogjátok Hadseregemet más nemzetekkel együtt Dicsőséges Királyságom felé.

 

Jézusotok