Meg fognak tagadni Engem, mondván, hogy Szent Szavam ellentmond Isten Igéjének

2012.07.11 19:30

Drága szeretett leányom, te az Én fájdalmamat szenveded el ebben az időben, mivel sírok Isten számos gyermeke miatt, akik a halálos bűn állapotában halnak majd meg.

Ez annyira fájdalmas, hogy újra el kell viselnem azokat a szörnyű sebeket, amelyeket a Keresztrefeszítésem során ejtettek rajtam.

Leányom fontos, hogy megértsd, ami veled történik, mert fel kell készülnöd arra, hogyan kezeld ezt a küldetést, amikor az hasonló fájdalmat okoz majd számodra.

A gyalázkodásra, amelyet az Én Nevemben viselsz el, számítani kell.

Amikor a múltban egy kiválasztott lélek Szent Szavamat közölte a világgal, éppen olyan megaláztatást szenvedett el, mint most te is. Őket kigúnyolták, sértegették, nevetségessé tették, és ami a legrosszabb, azzal vádolták, hogy csalók, mintha hazugságokat meséltek volna.

Engem szintén hazugnak neveztek. Engem is kinevettek. Azt mondták, hogy egy csaló, egy szélhámos vagyok, és hogy ellent mondok Isten Igéjének.

Mindenféle ürügyet kitaláltak annak bizonyítására, hogy egy szélhámos vagyok.

Ők, még Isten, az Örök Atyám Szent Igéjét is felhasználták, hogy megpróbálják bebizonyítani, hogy amiről beszéltem, az tagadja a Szentírást.

Bárki mondhatja, hogy Isten Igéjét képviseli. Nagyon kevesen vannak, akiket komolyan vesznek azok közül, akik azt mondják, hogy Isten Igéjét kapják. Őket általában figyelmen kívül hagyják.

De azokat, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben beszélnek, de mégsem azt teszik, és azokat, akik szándékosan hazugságokat terjesztenek, általában megtapsolják és a sátán álnok befolyása által elfogadják.

Az igaz próféták esetében a Hangomnak oly nagy ereje van, hogy az nagyon erős reakciót fog előidézni. Az ilyen esetekben az emberek vagy szeretettel fogják elfogadni a Hangomat, vagy teljesen elutasítanak majd Engem.

Azok, akik elfogadnak Engem, érezni fogják, hogy Szeretetem olyan módon érinti meg a lelküket, mely által szívük úgy lobban lángra, hogy innen már lehetetlen a visszaút.

Azok, aki elutasítanak Engem, nem fognak figyelmen kívül hagyni. Ehelyett nevetségessé fognak tenni Engem, és rosszindulattal bemocskolják Szavamat, mely viselkedés ellentétben áll azon keresztény erényekkel, amelyről azt vallják, hogy a birtokukban vannak.

Meg fognak tagadni Engem, mondván, hogy Szent Szavam ellent mond Isten Igéjének, amint azt már megtették, amikor a Földön jártam.

Nekik nem sikerül megérteniük, hogy miért hoz létre ilyen erős reakciót az Én Szavam. Őket a sátán már megkísértette, és nem tudnak róla. Elővigyázatlanok lettek és megengedték neki, hogy az Irántam való szeretetüket elhomályosítsa.  

Szavamat senki sem fogja figyelmen kívül hagyni. Nem tudják ezt megtenni, mert így is, úgy is egy reakciót fog kiváltani, legyen az a Szeretet reakciója, vagy a gyűlöleté.

 

Jézusotok