Második Eljövetelemet nem lehet megakadályozni, sem pedig megállítani

2012.03.07 07:30

Drága szeretett leányom, téged különleges kegyelmekkel foglak megvédeni, amelyekre szükség van, hogy erőt adjanak elbánni a gonosz erőkkel, amelyek már úton vannak, hogy megállítsák ezt a szent küldetést.

Fontos azt megérteni, hogy az emberi véleménynek nincs jelentősége.

Minden, ami számít: az Én legszentebb Szavam.

Az Én Szavam igazság. Én vagyok az igazság. Bárki, aki azt mondaná neked, hogy ezek az üzenetek nincsenek összhangban Tanításaimmal, az hazug.

Ők nem ismernek Engem. Talán úgy gondolják, hogy ismernek; de ők egyedül csak akkor ismerhetnek meg, ha a szívük alázata megmarad.

Azok, akiknek véleménye ellent mond Szavamnak, a büszkeség bűnével vétkeznek.

A büszkeség még az Én felszentelt Szolgáimat is megvakítja Szent Szavam igazságára.

Az emberiségnek tett Ígéretem, hogy újra eljövök dicsőségben ítélni élőket és a holtakat, be kell, hogy teljesedjen.

Ezt, az Én Második Eljövetelemet, nem lehet megakadályozni, sem pedig megállítani.

Az emberiségnek adott figyelmeztetéseim, amelyeket azért adok nekik, mert szeretem őket, fontosak.

Nekem megfelelően kell felkészítenem Isten minden gyermekét, erre a legdicsőségesebb eseményre.

Sok mindent elkövetnek majd, hogy megakadályozzanak téged. Sokan megpróbálják majd Szent Szavamat aláásni, és sokan megpróbálnak ártani neked, akadályozván, hogy Szent Szavam meghallgatásra találjon.

Mindezek a próbálkozások hiábavalóak lesznek.

Egyedül csak Nekem, Jézus Krisztusnak van hatalmam, hogy örök üdvösséget adjak az egész emberiségnek.

Egyedül csak Nekem van hatalmam arra, hogy felkészítsem minden egyes ember lelkét a Paradicsom örökségére.

Senki sem, még a sátán, a sötétség királya és csatlósai sem akadályozhatják meg, hogy mindez megtörténjék.

Emlékezzetek mindig arra, hogy Én megvédem majd mindazokat, akik kitartanak Szent Szavam mellett.

Lehet, hogy a globális eseményektől félni fogtok, amikor a sötétség erői beborítják majd országotokat.

Ezek az események lesújtanak majd benneteket, de nektek nem kell soha félnetek, mert Én magammal viszlek benneteket az új földi Királyságomba.

Ez minden, amit kérek tőletek: hogy bízzatok Bennem.

Engedjétek, hogy vezesselek benneteket.

Engedjétek meg Nekem, hogy megmutassam nektek a lelketek megtisztításához vezető utat, az Általam adott Keresztes Imahadjárat Imái által.

Aztán a többit bízzátok Rám.

Ne feledjétek: szeretetem oly erős mindnyájatok iránt, hogy azt a tiszta szeretetet és együttérzést, amely – Isten minden gyermeke iránt – Szentséges Szívemben van, soha, senki nem tudja meggyengíteni. 

 

Szeretett Jézusotok,
Az emberiség Megváltója