Az Én új csodáim be lesznek mutatva a világnak

2012.03.31 11:00

Drága szeretett leányom, szenvedésed alatt mindvégig bátornak kell maradnod, és ne engedd, hogy félelem lépjen be a szívedbe.

A te szenvedésed – igaz egységben Velem – egybeesik azzal a héttel, amely a kereszthalálomról emlékezik meg.

Ez nem véletlen. Mert a szenvedés, amelyet te és más kiválasztott lélek elvisel ezen a héten, a lelkek millióit menti meg a pokol tűzétől.

Ahogyan Én is elviseltem a fájdalmat, a megkínzást és a halált, hogy megmentsem az emberiséget az örök kárhozattól, úgy az önfeláldozó lelkek is megmentenek más lelkeket, hogy azok is megkaphassák az örök élet ajándékát.

Attól függetlenül, hogy mennyire nehéz és ijesztő ez a szenvedés, mindig emlékezni kell az emberiségnek adott ajándékra, amelyet ez képvisel.

Gyermekeim, amint a Nagyhét elkezdődik, kérlek benneteket, hogy elmélkedjetek a kereszten történt kínszenvedésemről.

Nemcsak a szenvedésről, hanem a szabadság ajándékáról is, amelyet ez az egész emberiség számára felkínál.

Egyetlen lélek sem lesz kizárva Irgalmasságomból, beleértve a sátán által befolyásolt kegyetlen és megkeményedett lelkeket is.

Az irgalmasság, – amely mindezt lehetővé tette – szeretett Atyám ajándéka, melyet a világnak adott.

Amikor Ő elküldött Engem, egyetlen Fiát, a legnagyobb áldozatot hozta az összes közül.

Ez az áldozat, amely az Ő égő szeretetének bizonyítéka minden gyermeke iránt, azt jelentette, hogy a sátánt egyszer és mindenkorra el lehet pusztítani.

Az Atyám által adott szabad akaratnak köszönhetően, minden ember meg fogja kapni a választás lehetőségét.

Ti vagy Atyám mellett döntötök, vagy ellene.

Ti vagy a Paradicsom örök életét választjátok, vagy a pokol borzalmait.

A sátán, ahogyan napjai szinte már a végéhez értek, nem fog hátradőlni, miközben Én, ebben az időben, új csodákat fogok bemutatni a világnak.

Nemcsak a sötétségben levő lelkeket fogja megtámadni annak érdekében, hogy még nagyobb sötétségbe kerüljenek, közelebb az Ő birtokához, hanem a hűséges keresztényeket is célba veszi.

A csodák, amelyekről beszélek, leányom, elsősorban a rajtad keresztül történő kommunikációim. A hangom meghallgatásra talál, és a megtérések megsokszorozódnak.

A lelkek milliói igényt tartanak Rám ezen üzenetek által.

A többi csoda egyike, Irgalmasságom nagy ajándéka, amelyet rövidesen elhozok a világ számára, amikor a Nagyfigyelmeztetés megtörténik.

Ez az első alkalom, hogy minden férfi, nő és gyermek bizonyítékot kap arra, hogy nemcsak Isten, az Atya létezik, hanem Én is, Jézus Krisztus, az Ő egyetlen Fia.

Ez azt jelenti, hogy minden vallás, közöttük zsidó népem is, az Én választott népem, akitől jöttem, felismeri majd az igazságot.

A globális megtérés csodája feldühíti majd a sátánt, aki még ekkor sem fogja feladni. Azok a szegény lelkek, akik szörnyű bűnben vannak, nagyon nehéznek fogják találni azt, hogy megszabaduljanak tőle.

A további csodák globális eseményeket fognak tartalmazni, amelyek ökológiai csodákkal kapcsolatosak, Atyám által adatnak majd, az ő szeretetéből, a két tanúja számára: a keresztények és a zsidók számára.

Erő adatik majd mindkét vallás számára, amikor üldözve lesznek.

Ellenségeik pedig szenvedni fognak, mivel szörnyű büntetésben lesz részük.

És aztán ott lesz az Én Második Eljövetelem, a legnagyobb csoda feltámadásom óta.

Ez lesz az a nap, amikor Eljövök majd ítélni élőket és holtakat.

Ez lesz az a nap, amikor Eljövök összegyűjteni családomat, hogy eggyé válhassunk.

Ez lesz Uralkodásom kezdete, amikor az Ég és Föld összeolvad, hogy ezer évig eggyé váljon.

Ekkor majd mindenki Atyám Isteni akarata szerint fog élni.

 

Szeretett Jézusotok