A szeretet sokkal erősebb, mint a gyűlölet

2012.03.14 03:30

Drága szeretett leányom, szorosan a keblemre ölellek téged, mivel Velem egyesülvén viseled el ezt a fájdalmat.  

Az Én gyermekeim, különösképpen követőim olyan gyöngédséget éreznek egymás iránt, melyet nem tudnak megmagyarázni.

Ők, lehetnek idegenek, akik a világ ellentétes oldalán élnek, de a szeretet, amit éreznek, az Én Szeretetem.

Ők úgy szeretik egymást, mint ahogyan az, minden szerető családban a testvérek között természetes.

Én vagyok a világosság, aki létrehozza ezt a spontán szeretetet, mely összeköti a lelkeket.

Az Én Szentlelkem az, Aki Isten minden gyermekét egy családként egyesíti.

Gyermekeim, ti vagytok az Én családom.

A Szentháromság a vezetője ennek a családnak, és amikor a szeretetetek tiszta és alázatos, akkor ti automatikusan részei vagytok ennek a szent családnak.   

Az Atya szeretete Általam árad ki.

Amikor Engem szerettek, akkor Én Atyám karjaiba helyezlek benneteket, Aki a védelem pecsétjével vesz majd körül benneteket és családjaitokat. (lásd a Keresztes Imahadjárat 33. imáját: A Védelem Pecsétje)

A Szívem gyöngéd, és örömmel vagyok annak a szeretetnek tanúja, amelyet egymás iránt éreztek.

Annyi vigaszt hoztok Nekem gyötrelmemre, amelyet el kell viselnem, mivel a háború sújtotta országokban üldözik szegény gyermekeimet.

Most egyesüljetek Velem, ahogyan családom hűséges követői egyként egyesülnek majd – függetlenül attól, hogy milyen hátterük van, vagy, hogy melyik országból származnak-, a gyűlölet legyőzése érdekében, a világban.

A szeretet sokkal erősebb, mint a gyűlölet.

A gyűlölet meggyengül, ha szeretettel válaszolnak rá.

Ha valaki igazságtalanul bánik veletek, nektek szeretettel kell válaszolnotok, és a sátán összegörnyed majd fájdalmában.

Ha arra éreztek kísértést, hogy bosszút álljatok azokon, akik megbántottak benneteket, akkor imádkoznotok kell értük, bocsássatok meg nekik, és helyette inkább mutassatok irántuk szeretetet.

A szeretet, amely családomat átjárja a Földön, nagyon hatalmas erő.

Soha nem szabad elhinnetek azt, egy pillanatra sem, hogy a gyűlölet képes legyőzni a szeretetet.

Az a hatalom, amely gyűlöletet szít, – bár undorról és fájdalomról tanúskodik – legyőzhető a szeretet erejével.

Hogyan gyengítheti meg a szeretet a gyűlöletet a mai világban? Erre az ima a válasz.

Szeressetek Engem.

Hallgassatok Rám.

Válaszoljatok szeretett Édesanyám kérésére, és az Én –az ő Fia kérésére azokkal a különböző imákkal, amelyeket nektek adtak.

Íme, egy különleges ima, a Keresztes Imahadjárat imája, Isten gyermekeinek egyesítéséért.

Ez az ima szétárasztja majd a szeretetet a Föld minden sarkában, és eloszlatja a gyűlöletet, amely minden nap egyre csak növekszik.

Ezt a gyűlöletet, – amelyet a sátán okozott az emberiség gyengeségén keresztül, és ami olyan szörnyűséget idéz elő, mint a kínzás, gyilkosság, abortusz és az öngyilkosság, – ezzel az imával lehet elhárítani:

Az Keresztes Imahadjárat 37. imája Isten gyermekeinek egyesítéséért

„Ó, drága Jézus, egyesítsd szeretetben minden szeretett követődet, hogy Ígéreted Igazságait az örök üdvösségről terjeszteni tudjuk az egész világon. Azért imádkozunk, hogy ezek a langyos lelkek, akik visszariadnak attól, hogy önmagukat felajánlják Neked - értelmüket, testüket és lelküket-, tegyék le büszkeségük fegyverét, és nyissák meg szívüket a Te szeretetedre, hogy Szent családod részévé váljanak a Földön. Öleld át ezeket az elveszett lelkeket, drága Jézus, és engedd, hogy testvéri szeretetünk felemelje őket a vadonból, és magunkkal vigyük őket a Szentháromság Kebelére, szeretetébe és világosságába. Minden reményünket, bizalmunkat és szeretetünket a Te Szent Kezeidbe helyezzük. Kérünk Téged, hogy növeld hűségünket, hogy még több lélek megmentésében segíthessünk. Ámen.”

 

Szeretlek benneteket, gyermekeim.

Soha ne csüggedjetek el, amikor magatok körül a gonoszságot látjátok.

Imáitok gyengíthetik ezeket a gonoszságokat.

A ti szeretetetek fogja azt legyőzni.

 

A ti szerető Üdvözítőtök,
Jézus Krisztus