A Római Birodalmon belül fog a nagy förtelem felemelkedni Ellenem

2013.06.15 16:48

Drága szeretett leányom, éppúgy, ahogyan Én egyedül tettem meg a lassú és fájdalmas utat a Kálvária hegyére, ugyanígy fogja Maradék Hadseregem is azt megtenni.

Amikor ezen a gyötrelmes dombon kapaszkodtam fel, több száz Római katonával voltam körülvéve, akik megakadályozták az út mentén levőket abban, hogy vigaszt nyújtsanak Nekem. Bár nem lett volna szükség arra, hogy egy embert ilyen sok katona őrizzen, jelenlétük mégis azért volt, hogy számos dolgot szemléltessen. Meg akarták mutatni Követőimnek vagy bárki másnak, akik megpróbálták Tanításaim Igazságát terjeszteni, hogy kik azok, akik parancsolnak. Azért volt ez az agresszív cselekedet, hogy megfélemlítsék és megfenyegessék azokat, akik meg merték mutatni Irántam való hűségüket.

A zsidók megtagadtak, aztán elárultak Engem. A Rómaiak keresztre feszítettek Engem, és ezért volt Róma az a hely, ahol szeretett Péter apostolom arra kapott utasítást, hogy megalakítsa Egyházamat a Földön, mert arra vágytam, hogy Egyházam azok között alakuljon meg, akik üldöztek Engem.

Miközben hamarosan sor kerül Második Eljövetelemre, és miközben feltárul azon Végső Küldetésem, hogy eljövök elhozni a megígért végső üdvösséget az emberiség számára, a történelem meg fog ismétlődni. A zsidók még mindig tagadni fognak Engem a Nagyfigyelmeztetés bekövetkeztéig. Isten ellenségei mindenhol fel fognak lázadni Ellenem. Azok, akik szeretnek Engem, és akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, el fognak árulni Engem.

A Római Birodalmon belül fog a nagy förtelem felemelkedni Ellenem. Babilon, a Római Birodalom hazája és ahol azok a nemzetek találhatók, akik a hamis istenek javára elhagyták Istent, lesz az a székhely, ahonnan továbbra is köpködni fognak minden hazugságot.

A tízszarvú fenevad maga Európa, és Rómában egy hadsereg fog felemelkedni Ellenem. A Nagy Nap előtti keresztrefeszítésért ismét ők lesznek a felelősek. Ők fogják a végső sértést is elkövetni, amikor keresztrefeszítik és elpusztítják Misztikus Testemet a Földön. Az Én Testem maga az Egyházam. Azok, akik az új tanok követését választják, eltávolodnak Testemtől, el fognak árulni Engem és mégis felmernek majd állni és azt mondani, hogy Tőlem jönnek.

Azon a napon, amikor az Egy – Világvallást megismertetik, melyet egy Katolikus Egyházon belüli csoport támogatni fog, amint az meg volt jövendölve, az Ég elsötétül és egy nagy mennydörgés fog lesújtani a Földre. Ez olyan lesz, mint az a pillanat, amikor az utolsó lélegzetet vettem a Kereszten, amikor Atyám Haragja lesújtott a Kálvária Dombjára. Amikor ez történik, és amikor a jel bekövetkezik, miszerint az Egy Igaz Egyházat megszüntetik és egy pogány utálattal cserélik fel, tudnotok kell a következőket: Ez akkor lesz, amikor az emberi nemre mindenhol záporozni fognak a büntetések.

Minden jel meg lesz adva a Mennyből, hogy figyelmeztesse azokat, akik a hamis próféta és a jövőbeli cinkosa, az Antikrisztus oldalán állnak, hogy napjaik meg vannak számlálva. Meg lesz mutatva Nekik, hogy milyen lenne Atyám haragját megtapasztalni. Sok püspök és pap fogja az Igazságot felismerni ebben a szakaszban és harcolni fognak a gonoszság ellen. Ők nem fognak elhagyni Engem és továbbra is vezetni fogják Igaz Egyházamat a Földön. Sajnos sokaknak nem lesz bátorságuk ahhoz, hogy ezt tegyék és olyanok lesznek, mint a vágóhídra vezetett bárányok, de ők meg lesznek vigasztalva azzal a tudattal, hogy Én sohasem fogom elhagyni őket. Sok segítséget fogok küldeni nekik és Maradék Hadseregem fel fog emelkedni és terjeszteni fogja az Evangéliumot, amikor azt már mindenhol félretolták. Ők a világ minden sarkában fognak prédikálni és nem ismernek majd félelmet. Az Irántam való szeretetük meghiúsítja majd az Antikrisztus munkálkodását. Irántam való engedelmességük és Keresztes Imahadjáratom imáira adott válaszuk a lelkek milliárdjait fogja megmenteni.

És aztán Tervem beteljesedik.

Jézusotok