A Második Pecsét: a Harmadik Világháború

2012.05.16 03:10

Drága szeretett leányom, tájékoztatnom kell téged arról, hogy a harmadik világháború kibontakozóban van a világban.  

Ma reggel, amint azt te is láthatod, folynak a könnyeim.*

A Második Pecsét most töretik fel, amint a János Evangélista megjövendölte a Jelenések Könyvében.

Európában fog elkezdődni.

A bankrendszeretek lesz majd az oka, és ebbe a tragédiába Németország ismét belekeveredik, mint az elmúlt két alkalommal is.

Amikor az elkezdődik, már menthetetlen lesz a gazdaság, a katasztrófa érinti majd Görögországot, és sok negatív hatása lesz Franciaországban. 

A Közel Kelet szintén bele fog keveredni a háborúba Izraellel és Iránnal együtt, és Szíria komoly szerepet fog játszani Egyiptom bukásában.

Leányom, azért ébresztettelek fel, hogy mindezeket elmondjam neked, nem pedig azért, hogy megfélemlítselek, hanem hogy még több imára buzdítsak mindenkit Európáért ebben az időben.

A háború és a pénzhiány miatt a termés nagy része tönkre fog menni, és ez a Harmadik Pecsét felbontásához fog vezetni, ami éhínséget jelent.

Ezért van az, hogy Én most arra sürgetem Isten minden gyermekét, hogy raktározzatok el egy halom szárított és nem romlandó élelmiszert, családjaitok táplálására. Fontos, hogy annyira növeljétek meg a saját termésetek hozamát, amennyire csak lehetséges.

Azonban ne feledjétek, hogy az imádság sokat enyhíthet ezen a szenvedésen.

Ennek a háborúnak az lesz a kihatása, hogy Katolikus Egyházam a Földön, – az egyesítés neve alatt – egy világ egyházba lesz beszippantva.

Az egyesítés, vagyis a hamis béke, megvalósul, miután az Antikrisztus megjelenik, hogy hamis békét teremtsen, és egy úgynevezett „véget” vessen a háborúnak.

Ez a békeszerződés belekeveri majd a nyugati országokat, míg Kína és Oroszország belekeverednek a világ dolgaiba.

Ők veszélyt jelentenek a Tízszarvú vadállat, Európa számára, és győzedelmeskedni fognak fölötte, hogy bevezessék a kommunizmust.

A Vörös Sárkány, Kína, már erősen megvetette a lábát a világban, a világ pénzügyeinek ellenőrzése miatt.

A Vörös Sárkány és , amely Oroszország, nem szeretik Istent.

Ők az Antikrisztus vezetése alatt lesznek, aki Keletről származik, és aki zárt ajtók mögött rejtőzködik.

Amikor ezek a próféciák kibontakoznak, akkor az egész világ hinni fog ezekben az üzenetekben. Akkor már nem lesz kétség.

Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy segítsen enyhíteni ezeknek az eseményeknek a hatásait.

A Keresztes Imahadjárat 54. imája: Ima az Atyához, a Harmadik Világháború hatásának enyhítésére:

Ó Mennyei Atya, szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében kérlek, aki nagyon sokat szenvedett az emberiség bűneiért, segíts nekünk ezekben a nehéz időkben, amellyel most szembesülünk. Segíts nekünk, hogy túléljük az üldöztetést, amelyet a kapzsi uralkodók és mindazok terveztek, akik el akarják pusztítani Egyházadat és gyermekeidet. Könyörgünk Hozzád, drága Atyánk, hogy segíts nekünk családjaink táplálásában, és mentsd meg azok életét, akiket akaratuk ellenére a háborúba kényszerítenek. Szeretünk Téged, Drága Atyánk. Kérünk Téged, segíts minket a szükség idején. Ments ki minket az Antikrisztus szorításából. Segíts nekünk, hogy átvészeljük bélyegét, a fenevad bélyegét, azáltal, hogy visszautasítjuk azt. Segíts azoknak, akik szeretnek Téged, hogy továbbra is hűségesek maradjanak Szent Szavadhoz, minden időben; és hogy megadd nekünk a Kegyelmeket ahhoz, hogy Testben és Lélekben életben maradjunk. Ámen.”

 

Leányom, tisztában vagyok azzal, hogy ez a hír talán sokként ért téged, de ne feledd, hogy az ima és az Élő Isten Pecsétjének az imája, a Keresztes Imahadjárat 33. imája védeni fogja követőimet.

Maradék Egyházam, ti, gyermekeim, túl fogjátok élni, bár ez nem lesz könnyű.

Bántalmazni fognak benneteket kereszténységetek miatt, de ti soha nem fogtok megtagadni, vagy elutasítani Engem.

Mert ehhez ajándékokat fogtok kapni. Ajándékom, az Élő Isten Pecsétje láthatatlanná tesz benneteket az ellenségeitekkel szemben.

Mostantól fogva mindennap mondjátok el. Tartsátok azt magatok előtt otthonaitokban, és áldassátok meg egy pappal.

Hamarosan kezdjétek el a felkészülést arra a napra, amikor a gazdasági összeomlás bekövetkezik Európában, mert az már nincs messze.

 

Jézusotok

 

*Amikor Mária lejegyezte ezt az üzenetet, akkor egy könnycsepp gördült elé Jézus fényképéről.