A legutálatosabb összeesküvés készül a zsidók ellen a Holokauszt óta

2012.01.11 03:00

Drága szeretett leányom, figyeld meg azokat az erőfeszítéseket, amelyekkel a Globális Erők, akik nem a világossághoz tartoznak, próbálkoznak, hogy népem ellen hadjáratot indítsanak.

A keresztényekhez és választott népemhez, a zsidókhoz fordulok.

Az összeesküvés gonosz tervei vannak készülőben, hogy fondorlatos, de finom módszerrel eltöröljék a keresztények hitének gyakorlását. Ez az alkotmányok megváltoztatásával fog kezdődni, mindenütt a nyugati világban.

Minden kísérletet meg fognak tenni arra nézve, hogy sértő követelményeket támasszanak az Én Keresztény Egyházam ellen. Felszentelt Szolgáim lassan visszavonulnak, és így csekély lelki támogatásban részesítik majd népemet.  Mindezek a törvények a tolerancia ravasz külsejét öltik magukra.

A ti hiteteket úgy próbára teszik gyermekeim, mint eddig még soha.

A Kereszténység és bármilyen kísérlet arra, hogy nyilvánosan hirdessék Nevemet, meg lesz akadályozva.  Helyette egy üres doktrína (tan) fog megjelenni és az emberek össze lesznek zavarodva. Azt fogják gondolni, hogy ez a doktrína jó és tisztességes helyettesítője lesz az igazságnak, amikor az valójában csak hazugság lesz.

Ez a gonosz csoport nagy erővel rendelkezik – csak nagyon kevesen tudják, hogy létezik – de mindent behálóznak. Az Én gyermekeim pedig olyanok, mint a bábuk. Választott népemnek, a zsidóknak, ismét egy rettenetes üldözéssel kell szembenézniük. Az őket megsemmisítő tervek folyamatban vannak. Azok, akikről azt hinnék, hogy barátaik, valójában ellenségeik.

Nekik olyan nagy szenvedésben lesz részük!  Felkérem az egész emberiséget, hogy imádkozzanak Izraelért.
A legutálatosabb összeesküvés készül a zsidók ellen, a Holokauszt óta.

Imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az Antikrisztus csoportja megállításra kerüljön a gonosz tettek elkövetésében.

Ezeknek a sötét lelkeknek szükségük van imáitokra, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt felismerjék bűntetteiket. Imádkozzatok, hogy letegyék fegyvereiket és, hogy Irgalmasságomért könyörögjenek.

Ha ezt megteszik, akkor megenyhülhetnek a háborúk és a zavargások Izraelben. Sok prófécia fog most kibontakozni szemeitek előtt. Azoknak, akik Ígéreteimmel szemben vakok, Irgalmasságom világosságát kell megadni, hogy ismét láthassanak.

Ne engedjétek, hogy megtévesszenek titeket, gyermekeim.  Ami látszatra jónak tűnik, nem az, aminek látszik. A Békefenntartó erőknek is hazudni fognak, akik közül sokan csak ártatlan gyalogosok (sakkfigurák).

Ne féljetek soha, mert Irgalmasságom fontos befolyással lesz erre a Szektára, mely évszázadokon keresztül szövetkezett Egyházam ellen. Ők nem tudnak és nem is fognak győzni. Ellenben szörnyű rémületet fognak okozni, hacsak az ima hatása meg nem gyengíti uralkodásukat.

Imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 18. imáját, hogy megállítsa az Antikrisztust és csoportját, amelyről beszélek!

Ó, drága Jézus, mentsd meg a világot az Antikrisztustól. Védj meg minket a sátán gonosz csapdájától. Mentsd meg Egyházad maradékát a Gonosztól. Adj minden Egyházadnak erőt és kegyelmeket, melyre szükség lesz, hogy megvédjen minket a háborúk és az üldözések idején, amelyet a sátán és terrorista hadserege tervez ellenünk. Ámen.

 

Szeretett Jézusotok,
Az egész emberiség Megmentője és Megváltója