A jelek mindnyájatok számára fognak adatni, és csodákra kerül majd sor

2013.03.05 15:30

Drága szeretett leányom, egy embernek sem szabad elmulasztania a változások felismerését, amelyek világszerte felszínre törnek, mert mindaz, ami a Jelenések Könyvében meg volt jövendölve, be fog következni. Ezek közül az események közül sok eltérő lesz azon titkok emberi értelmezésétől, amelyek János Evangélista számára voltak kinyilatkoztatva. Mindazonáltal számotokra ezek akkor lesznek érthetők, amikor látni fogjátok, hogy valójában miért is vannak.

Az Antikrisztus által kidolgozott, de a gondosan kifinomult tervet sok emberrel együtt ügyesen megfogalmazták, beleértve a világhírű politikusokat is, akik ezt a gonosz tervet mostanáig fel sem ismerték.   

Sok központ létrehozása van folyamatban a különböző nemzetekben, ahol azt tervezik, hogy átvegyék sok ország vezetését. Azonban tevékenységük korlátozva van a választott lelkek imái miatt és azok miatt, akik a Keresztes Imahadjárat imáit imádkozzák.

Imáitok mindig meghallgatásra találnak a Mennyben, így nektek továbbra is buzgón kell imádkoznotok, hogy gyengítsétek a fenevad gonosz cselekedeteit, aki sohasem fogja megnyerni ezt a lelkekért folytatott csatát, mivel napjai lerövidültek.

Nem az a vágyam, hogy megfélemlítselek, hanem hogy felkészítselek benneteket. Most különleges erőt és kegyelmeket hagyok mindazokra, akik állhatatosan ragaszkodnak azon Kívánságomhoz, hogy imádkozzák a Keresztes Imahadjárat imáit. A jelek mindnyájatok számára fognak adatni, és csodákra kerül majd sor.

Az Én Hatalmam az ereiteken keresztül fog áramlani, amint Ösvényemen viszlek benneteket, hogy megmentsük az emberiséget.

Jézusotok