A hűség fogadalma Isten, az Atya Isteni Akaratának

2012.06.13 04:00

Drága szeretett leányom, ahogy Örök Atyám örökségül hagyta az Ő Pecsétjének nagy ajándékát az emberiség számára, úgy Gyermekeinek szintén hűséget kell fogadniuk az Ő Isteni Akaratának.

Felkérem Isten minden gyermekét, akik továbbra is menetelni fognak az Ő hadseregében, segítvén Isten valamennyi gyermeke lelkének megmentését, beleértve a megrögzött bűnösökét is, hogy tegyék le ezt a fogadalmat:

A Keresztes Imahadjárat 59. imája: A hűség fogadalma az Isteni Akarathoz

„Ó, Magasságos Isten, Mennyei Atya, erőteljesen hűséget fogadok neked, Téged tisztelvén és Neked mindenben engedelmeskedvén, egyesülve a Te Isteni Akaratoddal a Földön. Egyetlen szeretett Fiad, az Igaz Messiás Szent Vére által  felajánlom Neked elmémet, testemet és lelkemet, minden lélek nevében, hogy egyként egyesülve bebocsátást nyerjünk Mennyei Királyságodba, hogy ezáltal teljesedjen Isteni Akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Ámen.”

Nektek oda kell ígérnetek a lelketeket a Mennyei Atyának, hűségetek jeléül és Kereszthalálom emlékére, úgy, hogy mindnyájan ihassatok az Üdvösség Kelyhéből.

 

Jézusotok